Visszatérteem!!!

Huh na halihó mindenkinek ma végre visszatértem Olaszországból, újult erővel és rengeteg teleírt füzetlappal, amik már csak a begépelésre várnak! :) Ahogy ígértem meglesz a meglepetés is! Ma meg holnap kifújom magam és próbálom utólérni magam az olvasással és a komikkal aztán belevágok az írásba, hogy hétvégén már fennt is legyen a folytatás! Puszillak titeket!

11.fejezet

Sziasztok!


Végre elmondhatom már énis, hogy kitört a nyári szünet. Holnap reggel indulok Olaszországba...alig várom! :)) Viszont ez azt is jelenti, hogy nem lesz mostanában új fejezet, de nem fogom elpazarolni ezt az időt sem, tovább szövöm a fondorlatos kis történetemet (és azthiszem egy újjabb kis szösszenet is alakulóban van ezzel a sztorival kapcsolatban, de ez legyen még titok:P) Nem tudom elégszer megköszönni, hogy olvassátok a történetet és írtok nekem! Hatalmas puszi érte! Na és persze a következő fejezet! Puszillak titeket!!!

Hajnali ötkor kipattant a szemem. A szobában még szinte sötét volt. Oldalra néztem és láttam hogy Sergio a hasán elterülve békésen alszik mellettem, míg a bal karja a hasamon feküdt. Nem volt rajta póló és csak félig volt betakarózva, így tisztán kivehető volt, az izmos háta és a tetoválásai. Felsóhajtottam. Szemeim akaratlanul is kutatásba kezdtek és hamar meg is találták a céljukat. Sergio alkarján ott volt a tetoválás, még mindig… Usted es mi mundo! Te vagy a világom! Egy szív és egy A betű. Egy szív ász. Megfordítottam a karomat és az én csuklómon is ott volt a szív és az A betű. Mi voltunk az ász pár! Elmosolyodtam a gondolatra. Eszembe jutott, hogy Sergio mennyi könyörgés után tudott csak elrángatni végül a szalonba. Borzasztóan rettegtem a tűtől. Nem a fájdalomtól… a tűtől, fóbiám volt tőle. De ő végig ott maradt mellettem, fogta a kezem és édes bolondságokat suttogott a fülembe. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Mihez fogjak. Maradjak vagy menjek? Nem tudnám most azt megtenni, hogy úgy kelljek fel, mintha az a három év nyomtalanul elrepült volna. Nem tudtam bízni benne. És ott volt Esteban is. Nagyon tetszett! Úgy éreztem, hogy vele igazán jól érezném magam. Kedves volt és vicces, törődött velem. Sergio közben megmozdult és ez visszarántott a valóságba. Édes volt, ahogy álmában magához húzott, mintha nem akarna elengedni. Biztosan szépet álmodik, hisz mosolyog. Végigsimítottam az arcán. Bármennyire is volt édes és bármennyire is fájt a szívem érte nem tudtam volna tovább maradni és reggel mellette felkelni, szükségem volt gondolkozási időre. Óvatosan kihúztam magam az öleléséből és felkeltem az ágyból. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat. Kilopakodtam az ajtóhoz és a folyosóra mentem. Nem volt kedvem a szobámba menni, ahol reggel egy jókedvű Estebannal találnám szembe magam, senkihez nem volt kedvem. Csak egyetlen embert tudnék most elviselni, de ő valószínűleg az igazak álmát alussza és nem díjazná, hogy ha felkelteném .. de kit érdekel? Vigyorodtam el gonoszan, majd a folyosón tovább haladva az ajtókat pásztáztam. Hamar megtaláltam Iker szobáját (mivel ki volt írva a neve).  Körbenéztem, majd halkan kopogni kezdtem… gondoltam, hogy nem fogja hallani, viszont, amilyen bamba… megfogtam a kilincset és lenyomtam az ajtó pedig kinyílt. Bingo! Még jó, hogy őrült rajongók nem tudnak bejutni a hotelbe… halkan a hálószoba felé osontam. Odabennt, bár tök sötét volt, még ki tudtam venni a kapus alakját és majdnem kitört belőlem a nevetés. Iker, mint egy béka, a hátán fekve nyitott szájjal feküdt, a lába lelógott és a szája szélén egy kis nyál is megcsillant. Vertem is a fejem a falba, hogy nincs nálam telefon. Behajoltam Casillas felé.

-          Haliiii! – ezután pedig már minden olyan gyorsan történt, hogy fel sem fogtam. Az említett hirtelen felkelt és azzal a mozdulattal le is fejelt én pedig fenékre huppantam, majd mikor felkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő lámpát, majdnem felsikoltottam…

-          Alvaro… de hogy…és…Hogy kerülsz Iker szobájába? – dörzsölgettem a homlokom.

-          Eltévesztetted az ajtót kiscsillag! Eggyel arrébb. – vigyorgott Arbeloa.

-          De hogy? – tápászkodtam fel a földről és benntebb tolva Alvaro lábát az ágyra ültem. – Az ő neve volt kiírva… - bizonytalanodtam el.

-          Meg az enyém. Kettesével vagyunk egy szobába – belepirultam a gondolatba, hogy ezek szerint nem csak ketten voltunk Sergióval… valakinek jó estéje lehetett.

-          Na és mi járatban…  hajnalban – pillantott az órára – szakadt topban, Iker felé? – zavartan fentebb rángattam a felsőmet. Soha nem voltam rosszban Arbéval de úgy nagyon jóban sem. Bírtam a srácot, de nem akartam kitálalni neki az estéről.

-          Aki kíváncsi hamar megöregszik – vontam vállat és felálltam az ágyról. – Jóéjt spártai! – kacsintottam rá.

-          Jóéjt szép Heléna! – vigyorgott.

-          Szép Heléna? – fordultam vissza.

-          Hát, ha már mindenki a te kegyeidért küzd… de a kérdés, hogy ki lesz Párisz és lesz-e érted háború? – elmélkedett, mire csak grimaszoltam egyet és rávágtam az ajtót. Bolond! Átsétáltam a másik szobába. Most már nem is próbálkoztam a keltegetéssel. Alvaro teljesen bezavart ezzel a Heléna dologgal. Eddig sem tudtam mihez kezdjek, de most aztán tök tanácstalan voltam. Egyszerűen csak megkerültem az ágyat és ledőltem Iker mellé. Mocorogni kezdett, majd megfordult.

-          Holly vagy – motyogta, de ahogy láttam a szemét még nem nyitotta ki. Elmosolyodtam. – Ezer közül is megismerem ezt az illatot.

-          Jó reggelt! – bújtam be mellé. Máris jobban éreztem magam. Olyan kiegyensúlyozottság sugárzott belőle még félálomban is, hogy egyből megnyugodtam.

-          Mi járatban?

-          Hülyeséget csináltam! – vallottam be. Felém fordult és rám nézett. A tekintetében kíváncsiságot láttam. – Lefeküdtem Sergióval – nem kerteltem. Nem lett volna értelme. – Iker összeszorította a szemét, majd pár másodperc múlva újra rám nézett.

-          Döntened kell Holly! – mondta végül, de nem tudtam semmit leszűrni a hangjából. Semleges volt. – Akarsz újra Sergioval lenni?

-          Nem tudom… nem tudom, nem tudom! – ismételtem kétségbeesetten. – Nem tudom mit akarok. Talán akarok, de nem így. Nem így hogy lefekszünk és kész. Megbántott és nem bízok benne, félek, hogy újra megteszi. Talán ha újra mindent előről kezdenénk. Tudod, szép lassan újra felépítenénk a dolgot… - magyaráztam, ő pedig figyelmesen hallgatott. – Csak félek.

-          Mitől?

-          Attól, hogy felesleges lesz… az eltöltött idő és megint ugyanoda jutunk. Szerinted? – próbáltam egyértelmű választ kicsikarni belőle, mondjon valamit, jót vagy rosszat. Mindegy. Csak konkrétat! Olyat amibe tudok kapaszkodni és akit tudok hibáztatni, ha mégsem úgy alakul, de Iker már ismert. Tudta, hogy ilyen vagyok, nem sétált bele a csapdába.

-          Választhatsz!

-          Azt hiszem, akarom! – suttogtam. Megsimogatta az arcom én pedig jólesően simultam bele a hatalmas tenyerébe.

-          Olyan jó, hogy itt vagy! – bújtam hozzá.

-          Örülök, hogy itt vagy! – válaszolta. Az ölelésében aludtam el.

*Ramos*

Hajnali fél hétkor kipattant a szemem és egyszerűen nem bírtam újra visszaaludni. Rögtön eszembe ötlött a tegnap este és oldalra fordultam, de Holly már nem volt ott. Várható volt, de azért kicsit bántott a dolog. Ennek ellenére boldognak éreztem magam. Úgy döntöttem, hogy átugrom Nando szobájába és elújságolom neki a tegnap estét. Kimásztam az ágyból, majd magamra kaptam egy alsót. Természetesen ő még az igazak álmát aludta. Úgy nézett ki, mint egy kiskölyök, nem mintha ébren nem úgy nézne ki… Arrébblöktem az ágyon és leültem mellé.

-          Húzzál innen Ramos! – morogta, majd a fejére húzta a takarót.

-          Döntöttem!

-          Döntsél máshol! – vágott vissza.

-          Hollyról van szó.

-          Alszok!

-          Tegnap este lefeküdtünk – mondtam, mire rögtön előtűnt a szőke fej a takaró alól. A barátom nagy szemeket meresztett rám.

-          Mivvan? Ugyanarra a Hollyra gondolunk? – értetlenkedett.

-          Igen. Tegnap átjött alá kellett írnom valami papírt, veszekedtünk, aztán nem tudom, bekattantam, bekattantunk és…

-          Hééé, Kímélj meg a mocskos részletektől, olyan mintha a húgom lenne! – állított le, mire elfintorodtam. Naja, majd pont megosztom vele…

-          …és csak úgy megtörtént. És nem tiltakozott meg semmi, szóval bár én kezdeményeztem.

-          Sergio off. Mondom, csak a lényeget.

-          Ennyi a lényeg!

-          És most mi lesz?

-          Vissza akarom kapni őt, hát nem érted? Ezt próbálom elmagyarázni, ha nem szólnál be állandóan. – magyaráztam csökkent értelmű barátomnak. – Az éjszaka csak megerősített abban amire mostanában gondoltam.

-          És ez nem csak a tipikus Ramos logika? Ez a „ha nem az enyém másé se legyen” – macskakörmözött – mert ugyebár itt van Esteban és…

-          Kell nekem és küzdeni fogok érte. – jelentettem ki. – nem várom, hogy azonnal a nyakamba ugorjon, mert nem is fog, hisz ismerjük… - egyetértően bólintott, láttam a szemén, hogy nem érti a viselkedésem és az igazat megvallva én sem nagyon, de egyszerűen csak ezt éreztem már egy ideje és a múlt este végleg megerősödött bennem,  hogy nem akarom őt elengedni! Soha többet! – de én várok és újra meg fogom hódítani. Ráérek, nekem csak ő kell!

-          Wow – lepődött meg Nando. – nem gondoltam volna, hogy neked valaha is be fog nőni a fejed lágya! De…hajrá! Veled vagyok haver! De most húzzál innen– veregette meg a vállam, majd arrébb lökött. Kedves…  Felálltam az ágyról, szent célom volt, hogy reggeli után rögtön megkeresem Hollyt! Viszont előtte beszélnem kellett még valakivel. Nando szobájából kilépve nem mentem vissza a sajátomba, hanem egyből a folyosóra. Viszont ami ott fogadott, arra egyáltalán nem számítottam.