6. fejezet

Sziasztok!


Máris meghoztam a hatodikat. igyekszem egy kis rendszert vinni a részek megírásába, bár ez kissé nehézkes így a vizsgaidőszak közepén. Köszönöm szépen a a  kis pipák a és a hozzászólásaitokat! nagyon jól esik! Ezért duplán érdemes írni! :) Jobb oldalon egy kis szavazást is találtok várom oda is a szavazataitokat! Jó olvasást és szép napot nektek! Puszii!

Három nap telt el az ünnepség óta és elérkezett az első nap az új munkahelyemen. Saját irodát kaptam, ami viszonylag ízlésesen volt berendezve. A kedvencem az erkély volt, ami egyenesen a pályákra nézett.  Az irodámba lépve a táskámat ledobtam az egyik fotelbe és az íróasztalomhoz léptem, amin már várt egy klubcímeres lap a heti teendőimmel. Gyorsan végigfutottam és fintorogva tapasztaltam, hogy mennyi fölösleges dolgot is rámbíztak. Mint például az interjúk előtti egyeztetést a riporterekkel. Mindigis azt hittem, hogy erre vannak a sajtósok, de mint kiderült, nem. Az én feladatom volt cenzúrázni a kérdéseket, gondolom, hogy később ne legyen belőle balhé és így elejét vegyük a dolgoknak.  A lapra visszapillantva láttam, hogy 10-re jön a Marca riportere. Nagyszerű, mindigis jó volt a kapcsolatunk a Marcaval. Hülyeségek végtelen tárháza az a hely. Mivel még csak kilenc óra volt ezért azzal foglaltam el magam, hogy felcímkéztem a dossziékat és ”rendet raktam” a gépemen is.  A sürgés-forgással az idő hamar eltelt, így már csak azt vettem észre, hogy kopogtatnak az ajtómon.

-          Tessék! – szóltam ki, majd felálltam a székemből. Az ajtón aztán belépett az a személy, akit a hátam közepére sem kívántam volna.  Legnagyobb örömömre ő is legalább annyira meglepődött ,mint én, sőt mintha egy kis félelem is költözött volna a szemébe.

-          Gondolom, nem kell bemutatkoznom. – jegyeztem meg pókerarccal, mire elpirult. – Foglalj helyet. – intettem az asztal másik oldalán lévő szék felé. Mire a barna hajú lány leült velem szemben a mappáját szorongatva. Még sosem volt alkalmam rá, hogy alaposan végigmérjem, ígyhát most megtettem. Ha nem tudtam volna, hogy ő az, azt gondoltam volna, hogy egy csendes, kedves visszafogott lány, aki a légynek sem tud ártani. Mivel híven vallottam a „lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal” elvet ezért az egész beszélgetés alatt próbáltam objektív maradni. Több-kevesebb sikerrel. Bár munkámból adódóan, már tökélyre fejlesztettem a pókerarcot ezért a beszélgetés neki volt kínosabb. A szakmai kérdéseken túllendülve, visszanyújtottam neki a mappát.

-          Azt hiszem rendben vagyunk. Már csak az időpont van hátra, de ezt Mariával kell megbeszélned. Ő foglalkozik ilyenekkel. – elvette az irattartót és az ölébe rakta, majd idegesen játszadozott a szélével.

-          Figyelj… - kezdte, de elbizonytalanodott.

-          Szólíts csak Hollynak, tudod… a régi ismeretségre tekintettel – szúrtam oda, majd hátradőltem a széken.

-          Én nem tudtam. Ramos azt mondta, hogy … hogy már szétmentetek. – nyögte.

-          És te, mint újságíró ezzel már tökéletesen tisztában voltál.

-          Tényleg nem tudtam, kérlek ne haragudj rám. Nem akartam tönkretenni a kapcsolatotokat!

-          Mégis megtetted. – mondtam egyszerűen. Le akartam már zárni ezt a beszélgetést.

-          Sergio azt mondta, hogy te és Iker… - mentegetőzött volna, de közbevágtam.

-          Barátok voltunk és vagyunk. De Lara, semmi baj. Tényleg. Szívességet tettél, amit bár nem köszönök meg, de jó tanulság volt! Igazából te már csak a pont voltál a mondat végén. Most pedig ne haragudj, de várnak rám! – néztem a karórámra és hogy szavaimat nyomatékosítsam fel is állta. Lara bólintott, majd felállt és kiment az irodából én pedig visszaroskadtam a székbe. Sosem lesz ennek vége!

Az ebédidőmig még volt egy óra, azt szerződések böngészésével töltöttem, többek között a kezembe akadt Sergio szerződése is a klubbal. Megfordult a fejemben, hogy összetépem, de azzal csak magammal csesznék ki, ugyanis biztosan nekem kellene újat szerkesztenem. Pontban délben, magamhoz vettem a táskám, magamra kaptam a blézerem és elindultam valami jó kajáldát keresni a környéken. A hallban sajnos összefutottam Ikerrel és Sergióval, pont akkor lett vége az edzésüknek és éppen beszélgettek. Megpróbáltam elslisszolni mellettük, de Iker észrevett.

-          Hé, Holly, hova-hova? – integetett felém a kapus.

-          Megyek kajolni! – vetettem oda, és már folytattam is volna az utamat.

-          Tudok egy jó helyet, megvársz? –ránéztem, aztán Sergiora aki tüntetőleg a földet bámulta.

-          Hááát… - haboztam.

-          Mi is épp oda tartunk!

-          Áh, nem nem, majd máskor! Sietek! – tiltakoztam, de úgy tűnt, hogy nem fogad el nemleges választ, mert máris elindult felém, Ramosszal a sarkában. Fergeteges ebéd elé nézek!

A parkolóban Ramosszal rögtön összevesztünk.

-          Nagyon jól tudod, hogy hátul kitaccsolok, te tuskó! – intéztem Ramoshoz a szavaimat, aki karjával támasztotta az első ajtót, hogy véletlenül se tudjak beülni.

-          Csak játszod magad! Egy tíz perces út alatt senki nem lesz rosszul! – flegmázott ő.

-          Rendben Ramos, de ha hányok, akkor garantálom hogy a te nyakadban fog landolni minden! – fenyegetőztem, mire elgondolkozott.

-          Rendben, legyen neked karácsony! – nyitotta ki az ajtót egy színpadias meghajlás kíséretében, amit a középső ujjam felmutatásával köszöntem meg. Iker csak megcsóválta a fejét, majd beindította az Audit.

-          Na és milyen volt az első napod? – próbálta Iker oldani a feszültséget.

-          Szar. – válaszoltam, miközben az ablakon bambultam kifelé. – A csajoddal randiztam, Ramos! – fordultam meg az ülésen.

-          Melyikkel? – kérdezett vissza vigyorogva, de nem hozott zavarba.

-          Alvarezzel.

-          Holly, nem tudnál minket befogadni Docéval két-három napra?  Segióhoz nem mehetünk Odie miatt… - kérdezte Iker ügyesen témát váltva.

-          Öööö… ki az a Doce?

-          A kutyám. Édes kis Labrador, de még túl pici, nem akarom beadni addig sehova, még alig szoktunk össze.

-          Ó. És Odie?

-          Ő Sergio yorkie-ja. – erre a mondatra eszméletlen röhögésben törtem ki.

-          Most csak szopatsz ugye? – fordultam hátra Sergióhoz. – nem mondod, hogy egy Yorkshire-ed van?!

-          De. – mondta, mire a kacagásom, már-már hisztérikussá erősödött. Egy ekkora embernek, aki azt képzeli magáról, hogy ő itt a falu bikája egy yorkshire terriere van! Ez kész! Megérte ma felkelni!

-          Huh… hát amúgy, jó! Há… gyertek nyugodtan! – fordultam Casillas felé, miközben próbáltam a légzésemet normalizálni. Megérkeztünk az étteremhez. Sergio és énis kiszálltunk Iker viszont csak áthajolt felém.

-          Most jut eszembe, hogy sürgős dolgom van… - szabadkozott a lehúzott ablakon keresztül.

-          Igen? És mi? – kérdeztem gyanakodva, miközben elkezdtem araszolni vissza az autó felé.

-          Bocsi! – rántotta meg a vállát bűnbánóan. Hátranéztem Ramosra, aki kicsit odébb zsebredugott kézzel egy követ rúgdosott.

-          Neem… Casillas! Nem hagyhatsz itt vele! – böktem Sergio felé. De Casillas már indított is és se szó se beszéd otthagyott.

-          A büdösjómindenit, Casillas, te gyökér, te alantas számító kis mocsok, te… - szitkozódtam, de Sergio félbeszakított.

-          Éhes vagyok. Mehetünk? – kérdezte abszolút kifejezéstelen arccal. Mélylevegő…kifúj…mehetünk. Szótlanul követtem Ramost az étterem belsejébe, ahol már várt ránk egy szépen megterített asztal. Egymással szemben ültünk le, Sergio pedig rögtön az étlapot kezdte el böngészni.

-          Ha úgy döntöttél, hogy mégsem agyvérzésben akarsz meghalni, akkor talán rendelhetnénk is. – vetette oda Ramos. Feltűnöen nyugodt volt, ezért megfordult a fejemben, hogy ezek ketten összejátszottak.

-          Mondd csak, Ramos, te egészen véletlenül nem tudtál erről a kis akcióról? – Sergio rám nézett, majd megvonta a vállát. Tudtam, TUDTAM! behúztak a csőbe! Na várd csak ki, Casillas! Ezt még csúnyán megkeserülöd.

-          Máshogy soha az életbe nem ültél volna le velem megbeszélni a dolgokat.

-          Ráhibáztál! Tényleg nem! – vágtam rá. Közben kijött a pincér, mi pedig leadtuk a rendelésünket. – És miről akarsz beszélgetni? – kérdeztem látszólagos nyugalommal, de közben a gombóc a gyomromban egyre csak nőtt és lassan az étvágyam is elvette. Ramos nem szólt semmit, csak a szalvétáját piszkálta.

-          A babáról – mondta egyszerűen, miközben rámfüggesztette barna szemeit. Nagyot nyeltem és próbáltam rendezni a gondolataimat. Igazság szerint valóban tartoztam neki ezzel a beszélgetéssel, de úgy éreztem, hogy mégsem vagyok felkészülve erre. Ha egyáltalán fel lehet erre a beszélgetésre készülni. Közben megjött az ebédünk is, viszont étvágyam már nem volt. Ide-oda tologattam a tányéromon a zöldségdarabokat és csöndben voltam.

-          Miért mentél el?

-          Mert bunkó voltál, nem foglalkoztál velem és még meg is csaltál. – mondtam továbbrais a tányért bámulva.

-          Szerettelek!

-          Furcsán mutatod ki az érzéseidet! – válaszoltam ironikusan.

-          És mi lett a…? – csuklott el a hangja.

-          Elveszítettem. – súgtam. Láttam ahogy Ramos kihúzza magát a székén és ökölbe szorul a keze. – Nem, nem elvetettem. – fura dolgot tettem, magam sem tudtam, hogy miért, de a kezem önkéntlenül is az öklére csúszott. – Rh összeférhetetlenség volt… - nehéz volt erről beszélnem, éreztem, ahogy Sergio keze szétnyílik, majd ujjai az enyémbe fonódnak, és én nem húztam el. – Az első terhességnél gyakori, hogyha nem azonos a vércsoportunk, akkor  a vérem ellenanyagot termel, ami megöli a kisbabát… Ez…ez megelőzhető lett volna, ha már a terhesség elején kapok injekciókat, de mivel… - a hangom elcsuklott, Sergio hüvelykújja pedig nyugtatóan körözött a kézfejemen. – nos, mivel elég későn vettem észre a terhességet, így… így a vérem megölte a kisbabát… - nem tudtam tovább tartani magam és egy álnok könycsepp is kiszökött a szememből. Borzasztó volt arra gondolnom, hogy ez az egész miattam van. Az egész az én hibám. – Sergio felállt a helyéről és két lépéssel mellettem termett, majd elém guggolt és tenyereit a combomra téve, kezdte simogatni a lábam.

-          Holly, úgy sajnálom!

-          Hagyjuk Sergio! – toltam el magamtól és elővettem egy zsebkendőt, hogy megtöröljem az arcom. – Ez már nem old meg semmit! Túl vagyunk rajta, te is új életet kezdtél, énis, ne rágódjunk ezen. – felálltam és erőt vettem magamon. – Elmegyek, mi pedig hagyjuk egymást békén, az lesz a legjobb. Majd a papírokat elküldöm. – elindultam kifelé, de Sergio még utánam szólt.

-          Milyen papírokat?

-          A válási papírokat – szóltam még hátra, majd kimentem az étteremből otthagyva Sergiót.

5. fejezet

Sziasztok!

Semmi megjegyzés, azt majd ti megteszitek(remélem)... és csak annyi, hogy +++18! :D

Pusziii!

 

Elhessegetve a fura gondolatokat, azon kaptam magam, hogy a padon, ahová a Sergio elől menekültem, már nem vagyok egyedül és egy zakó is került a hátamra. Oldalra pillantottam, hogy megtudjam ki az.

-          Köszönöm a zakót – szólaltam meg félszegen, megrántva vállamon a finom anyagot, de ő még csak meg se mozdult, tekintetét szigorúan a földre szegezte. 

-          Nem értem… - pillantott rám barna szemeivel, de azokban most nem a megszokott kedvesség inkább csak a szemrehányás tükröződött. Kicsit oldalrabillentettem a fejem, értésére adva ezáltal, hogy fogalmam sincs, mire gondol, de ő elfordította a tekintetét.

-          A baba miatt mentél el, ugye? A… a… - elakadt a hangja, a szája széle pedig megremegett. Közelebb ültem hozzá és egyik kezemet a tenyerébe csúsztattam, majd másikkal az arcához nyúltam és magam felé fordítottam.

-          - Nem a miénk volt. Megfordult a fejemben, de nem. Nem lehetett, mi csak …  - éreztem, hogy az ujjai megfeszülnek, miközben megszorította a kezem.

-          Itt kellett volna maradnod! – kért számon, mire a kezem lehullott az arcáról és elfordítottam a fejem.

-          Sokat ittál. Ne most beszéljünk erről. Az a múlt, kész, vége van. Szükségem van rád! Te vagy az egyetlen barátom itt Madridban, aki mindent tud rólam, és akiben abszolút megbízok, nem veszíthetlek el! – mondtam a lábaimnak. Közben újra megrohantak az emlékek.

3évvel korábban

-          Menj is el! Sőt, ne is gyere vissza! – kiabálásomra csak egy becsapódó ajtó volt a válasz.

Idegességemben a kezemben lévő újságot lecsaptam a földre. – Picsába… - káromkodtam, majd a pulton áthajolva elvettem egy üveg vizet, lecsavartam a tetejét és belekortyoltam. Mostanában nagyon sokat veszekszünk Sergióval. Nem tudom, hogy mi ennek az, oka vagy hogy mikor kezdődött. Egyre kevesebbet van itthon és ha itt van akkor sem csinál mást csak tévézik, eszik és alszik. Régen alig bírtam lepattintani magamról, most meg szinte kerül. Kezdett ebből az egészből nagyon elegem lenni. Még csak két éve voltunk házasok, de ha már most ilyen velem, akkor mi lesz később? Mostani veszekedésünk oka. Lara Alvarez volt. Egy újságíró, aki négytől interjút készít Sergivel és én mocsok, alantas nőszemély meg mertem kérdezni, hogy a stúdióból megy majd Iker születésnapjára és csak ott találkozunk, vagy előtte még hazajön? Erre én rögtön le lettem oltva, hogy nem kell gyanúsítgatnom őt és különben is két év után miért nem bízok benne és ezek után tuti nem jön haza… blablabla… nagyon felidegesített. Soha, soha nem voltam bizalmatlan hozzá, holott lett volna rá alapos okom, hiszen ahogy hallottam a megismerkedésünk előtt nem fogta vissza magát nők terén. De én mégsem, soha egyetlen gyanúsítgató megjegyzést nem tettem rá! Ellentétben vele, aki minden ellenkező neműre féltékeny volt, aki csak tíz méternél közelebb jött hozzám. Beleértve ebbe a pincért, a benzinkutast vagy néhanapján még Ikert is. Nem vettem fel ezeket az apró dolgokat, hiszen általában hamar megnyugodott és minden újra szép és jó volt. Most viszont fel tudtam volna robbanni. Úgy döntöttem, hogy felmegyek a szobánkba és előkeresem a ruhámat estére és becsomagolom Iker ajándékát is. Na akkor is! Sergio kijelentette, hogy ő nem jön velem vásárolni, úgyis az ő pénzéből veszem ergo így úgyis olyan mintha együtt adnánk. Na köszönöm szépen. Ő erősködött egy évvel ezelőtt, hogy a francnak nekem dolgozni, inkább csak legyek vele. Nehezen, de beadtam a derekam, erre most megkapom, hogy egy ingyenélő vagyok! Az első utam mostmár nem is a szobából nyíló gradróbba vezetett, hanem a laptopom elé.  Mérgemben feltöltöttem a már porosodó életrajzomat egy álláskereső honlapra, majd vesztemre befrissítettem a Marca oldalát, ahol az alábbi szalagcím fogadott:  Ramos legújjabb hódítása, majd egy vigyorgó kép Laráról. Összecsaptam a laptopot és a táskámhoz mentem. Kivettem belőle a dugi doboz cigimet. Hát persze, én még a dohányzásról is leszoktam miatta, ő meg baszik a fejemre magasról. Az erkélyen aztán meggyújtottam egy szálat és jó mélyet slukkoltam belőle. Sajna a tüdőm tiltakozott a dolog ellen ezért egy nagy köhögés lett az egészből, de a második már sokkal jobb volt. Fura gondolatok kezdtek megfogalmazódni bennem. Elsőként, az, hogy lelépek innen. Úgy tűnik Ramost nem nagyon fogja megrázni a dolog, a többiek meg majd megszokják. Persze ott van Iker és Eva, akiknek feltétlenül szólnom kell. De Iker is… mostanában valahogy ő is olyan fura. Jajj Holly, te teljesen hülye vagy, paranoiás! Nem futamodhatsz meg az első hullámvölgy után. Rendbe fog jönni minden! Sergio szeret téged! Na persze… elnyomtam a csikket és az utcára pöcköltem. Nem volt tőlem szép dolog, tudom! Egy alapos fogmosás és szájöblögetés után beálltam a zuhany alá. A víz hűs cseppjei a forrongó gondolataimat is lecsendesítették, így a testápoló után, újra normális, eltökélt embernek éreztem magam! Egy puha fürdőköpenyt magamra véve sétáltam át a gardróbba, vizes talpnyomokat hagyva a szőnyegen. Tanácstalanul álldogáltam a tömérdek ruha előtt.  Mintha ajtócsapódást hallottam volna…

-          Sergio te vagy? – kiabáltam ki. – A gardróbban vagyok! – lábdobogás, majd ismét ajtócsapódás. A várt szőkésbarna fej helyett azonban Ikerrel néztem farkasszemet. – Oh…hát te? – lepődtem meg.

-          Bocsi, de nyitva volt az ajtó! Máskor zárd be, főleg ha egyedül vagy! – korholt, mire én csak megvontam a vállam és az egyik puff felé intettem, hogy foglaljon helyet, amit meg is tett.

-          Sergio?

-          Interjúra ment! – mondtam, miközben még mindig a gardróbom tartalmát fixíroztam, majd kiemeltem belőle egy korallszínű pántnélküli ruhát, aminek a dereka apró kövekkel volt kirakva. Úgy gondoltam, hogy eleget barnultam már ahhoz, hogy felvegyem. – Na? Mit szeretnél látni rajtam a szülinapodon? – fordultam hátra egy csábos mosoly kíséretében.

-          Semmit! – vágta rá a kapus, de azonnal bele is pirult, mikor rájött, hogy ez kissé félreérthető volt a részéről. – Akarom mondani, mindegy… - vakargatta a tarkóját rákvörös arccal.

-          Jó, akkor ez lesz – fordultam vissza a szekrényhez, aminek az ajtajára fel is akasztottam a kiválasztott ruhadarabot, majd cipő után kezdtem el kutakodni. Iker szótlanul üldögélt mögöttem, míg megtaláltam a megfelelőt. Közben hallottam, hogy a hálószobában pittyeg a telefonom. – Idehoznád légyszi? – néztem kérlelően Casillasra, aki fel is állt, majd behozta a szobából a készüléket és felém nyújtotta. – Olvasd! – mondtam neki, miközben leültem a földre. A kapus habozva, bár, de megnyitotta az üzenetet.

-          Ó csak egy twitter értesítés. Ramos megjelölt egy szövegben. – na ugye megmondtam, eresztettem meg egy önelégült mosolyt. Nem bírja sokáig! – Mit ír? – érdeklődtem, de Ikernek fura fintor terült szét az arcán. Megrázta a fejét és felém nyújtotta a mobilt. A képernyőn egy kép jelent meg Laráról és Ramosról ezzel a szöveggel: Csak egy kávé az interjú előtt a leggyönyörűbb riporterrel. Remélem az én kis feleségem nem lesz féltékeny... @HollyR :D

-          Bunkó – mondtuk Ikerrel egyszerre, mire én csak ledobtam a telefont a földre és felálltam. Próbáltam türtőztetni magam, de ez volt az utolsó csepp a pohárban, így sajnos Ikerre zúdult az összes keserűségem.

-          Nem én kellek neki, ez mostmár tuti! Nem vagyunk mi egymáshoz valók!  Nem illik össze a vérmérsékletünk! Neki tényleg egy olyan csaj kellene, mint Lara! A szőke hajammal és az ír akcentusommal én meg elmehetek a picsába! Milyen kár, hogy erre csak most jövök rá! Mennyi elpazarolt idő! – hadonásztam fel alá járkálva. – Most néz rám! – tártam szét a karjaim – Hát illek én egy Sergio Ramoshoz?

-          Öhm…Holly… - mutogatott felém Iker, nem értettem, hogy mire céloz. De nem volt hajlandó visszafordítani rám a tekintetét ezért végignéztem magamon és láttam, hogy a fürdőköpenyem a heves mozdulattól szétnyílt, látni engedve mindent, amit csak emberi szem látni képes.

-          Basszus – kötöttem össze villámgyorsan az álnok kis ruhadarabot. Vicces volt látni Iker szégyenkező tekintetét. Kicsit fel is vidított. – Áh, akkorsem jó már ez, az egész, elmegyek innen! – jelentettem ki, majd visszamentem a hálószobába és leültem a hatalmas franciaágyra. Iker csak szótlanul követett és megállt velem szemben.

-          Holly, ne mondj ilyeneket! Te egy gyönyörű nő vagy és Ramos hibája, hogy ezt nem becsüli meg!

-          Ezt most csak azért mondod, mert láttál meztelenül! – villantottam rá egy szomorkás félmosolyt, mire elvörösödött.

-          Tudod, sokszor gondolkoztam azon… - kezdte, de abbahagyta a mondatot és elfordult.

-          Min? – néztem fel rá kíváncsian. Láttam, ahogyan idegesen maszírozza a vállát.

-          Áh, mindegy. Semmin! Ramosszal ne törtődj, az utóbbi időbe kicsit megkattant, azt hiszi, hogy valamit veszített azzal, hogy olyan hamar hozzád kötötte az életét. De meg fog változni, csak adj neki egy kis időt! Nagyon szeret téged! – az utolsó mondatot már megfordulva, mélyen a szemembe nézve mondta. Úgy, hogy még bele is borzongtam.

-          Egyre jobban eltávolodok tőle… és igazán nincs is értelme itt maradnom, ha ő… - félbeszakított.

-          És mi? Xabi? Eva? Nando?

-          Nando vissza fog menni Angliába. – hajtottam le a fejem.

-          És én? Engem nem hagyhatsz itt, Holly! Tudod mit? Igazad van! Igazad van, hogy Ramos egy seggfej, de… áh hagyjuk! – legyintett egyet. – Megyek, majd este találkozunk. – majd lelépett. Se szó se beszéd lelépett. Magamra hagyva háborgó gondolataimmal.

***

Az este valami varázslatosan indult (a lehető legironikusabban persze). Nem is lett volna semmi gond, ha például Sergio nem ezerwattos mosollyal állított volna be Larával az oldalán! A türelmem végképp elfogyott, így a torta és az ajándékok átadása után úgy döntöttem, hogy egy üveg pezsgővel és egy doboz cigivel(amit útközben vettem-és milyen jól is tettem) elvonulok az erkélyre, hogy onnan figyeljem a lennt bulizókat, gondosan kerülve a Lara-Ramos párost. Irígy voltam Nagoréra és Xabira, akik lopva mindig csókot váltottak és szinte elolvadtak egymás tekintetében. Iker zavartan fogadta a gratulációkat és láttam, ahogy titokban mindig végigpillant a társaságon. Engem keres-találgattam, de aztán elhessegettem a gondolatot. Az idő nagy részét ezzel a céltalan bambulással töltöttem és azzal, hogy fel-le húzogattam az ujjamon lévő gyönyörű zafír-gyémánt jeggyűrűt. Kedvem lett volna felállni és jó messzire eldobni, lehetőleg úgy, hogy pont fejbevágjam azt a faszfejt, és itthagyni ezt az egészet a bús picsába! De sajnos a szivem még nem engedett. Józan eszem is töretlenül próbált felülkerekedni a kézzel fogható tapasztalatokon és jó irányba terelgetni. Mindeközben zakatolt az agyam Iker délutáni kis monológján és próbáltam kitalálni, hogy mi volt az, amit nem mondott el. Legnagyobb örömömre az eső elkezdett szakadni, így a kis partinak hamar vége szakadt. Szerencsére senki nem erőltette, hogy a házban folytassák a mulatságot. Küldtem Ramosnak egy smst, hogy Evánál alszom, de a lábam csak nem akaródzott megmozdulni. Nagyszerű látványt nyújthattam méregdrága ruhámban egy pokrócon ülve, miközben áradt belőlem a pia és a cigiszag. Tíz perccel azután, hogy az utolsó vendég is elment (Lara és Sergio együtt) kattant a villany a szobában és egy hatalmas sóhaj kíséretében belépett Iker, majd egyenesen az ágyba zuhant. Elérkezettnek láttam, az időt, hogy énis előjöjjek a búvóhelyemről és lelépjek. Fel is tápászkodtam és bementem a szobába.

-          Ó, hát te? – kerekedtek el Iker szemei. Látszott a lelkemen, hogy nem kicsit van benyomva, de most hogy felálltam énis megszédültem. Lüktetett a fránya ír májam.

-          Elbújtam – mondtam csendesen. Felült az ágyon és megpaskolta maga mellett a helyet, odasétáltam és leültem mellé.

-          Hülye ez a Ramos. – jelentette ki, én nem cáfoltam meg, így mindketten hallgatásba burkolóztunk.

-          Megtudhatom, amúgy, hogy mit akartál délután elmondani? Mielőtt elrohantál… - néztem rá, majd a táskámra, amiből rövid keresgélés után elő is kapartam egy mentolos cukorkát, lévén majdnem hanyatt estem a saját szájszagomtól. Nem szabad dohányoznom!

-          Semmit… és mindent.

-          És? – néztem kérdően.

-          Nem akarom elrontani a barátságunkat. – suttogta maga elé, nekem pedig jól hallhatóan beindultak az agytekervényeim. Iker soha nem tehetne semmi olyat, amivel elrontaná a barátságunkat. Nála jobb emberrel még soha életemben nem találkoztam!

-          Mondd már! – biztattam, mire felsóhajtott és rámnézett.

-          Holly! Hónapok óta azon gondolkozom, hogy mi lett volna ha… - nyelt egyet, de nem szakította meg a szemkontaktust – hogy mi lett volna, ha akkor, azon a napon ott a bárban én ülök le melléd! Ha én viszem vissza a kabátod és én hívlak el kávézni! Most akkor MI lennénk? Lenne olyan, hogy MI? Vagy csak te és én lennénk? Ramos akkoris bezavart volna a képbe vagy te engem választottál volna? Mert én biztosan téged! – megzavart a gondolatával, de valószínűleg azért, mert már énis gondolkoztam ezen. Nem komolyan, csak mint kósza idea. Ami átfut az ember agyán, de azért otthagyja a nyomát. Nem mondja ki, mert akkor talán megborulna minden, pláne, ha a gondolat tárgya is hasonlóképpen gondolkozik. Hezitáltam a válasszal, nem tudtam mi lenne a helyes. Mondjam, hogy énis? Mondjam, hogy énis gondolkoztam ezen és mostanában százszor… ezerszer inkább erősödött bennem a tudat, hogy rossz ember mellett voltam? Rosszkor rossz helyen? Hogy Ámor részeg volt azon a napon és a sors fura fintoraként mellé lőtt a nyilával? Hogy nekem most az ő jeggyűrűjét kellene viselnem és nem egy olyan emberét, akivel tűz és víz vagyunk? Dehisz én szeretem azt az embert! Minden hibájával együtt, de megbántott, mélységesen! Én sem vagyok hibátlan, de ezt nem érdemlem tőle. A zavarodottság és a csalódottság formálta a választ a számra.

-          Téged választottalak volna. – három egyszerű szó!

Három egyszerű, őszinte szó! És egy világ, ami most kifordult a sarkából és céltalanul kezdett forogni a tengelye körül, aztán mintegy szilárd pontként a világom Iker Casillas biztos kezeibe fonódott. Puha ajkai gyengéden tapadtak az enyémre. Tenyere pedig a hátamra simult, nem ellenkeztem. Úgy éreztem magam, mint aki hazatalált, hosszas bolyongás után végre rátalált arra a helyre, ahol neki a legjobb. Kezeim önkéntlenül is az arcára simultak, majd onnan a vállaira. Eközben az ő keze úgy siklott végig a testemen, mintha mindigis oda tartozott volna. Hamar rátalált a ruha cipzárára és miután abból kibújtatott a melltartóm csatját vette célba. Követelőző volt, de mégis gyengéd.  Ujjaimat villámgyorsan futtattam végig ingjének  gombjain, hogy letürjem a válláról a szükségtelen anyagot. Nagy sóhajjal simítottam végig a mellkasán és hosszábújtam. Hallottam, ahogy a szívverése felgyorsul, miközben ujjai a combomat simogatták. Megelégelve a türelemjátékot, felém kerekedve ledöntött az ágyra. Csókjai nyomán égett a bőröm és száműzve lett a fejemből minden gondolat. Egyetlen érzés zakatolt a fejemben. Nemis érzés volt ez, inkább ösztön. Azt akartam, hogy az enyém legyen, hogy most csakis az enyém. Nem gondolva a holnapra. Kívánságom hamar teljesülni látszott, mert ő is a segítségemre sietett az övének kicsatolásánál. Ahogy az utolsó darab ruha is lekerült róla már csak ketten maradtunk. Pillanatnyi hezitálást láttam a szemében, mire végighúztam a kezeimet a hátán, majd végül a fenekén. Halkan felnyögött és már éreztem is ahogy belém hatol, csöppet sem finoman, inkább szenvedélyesen. Kínzó bizsergés lett úrrá rajtam, amit simogató kezei egyre inkább fokoztak. A sóhajok egyre mélyebbek lettek, a tempó pedig egyre jobban gyorsult. Kiléptünk önnmagunkból, kiléptünk mindenből, megszűntek a határok és az idő, Iker lehelete perzselte a bőröm. Megfeledkeztem róla, hogy  ez most még én vagyok vagy már csak ő... A zavar a fejemben addig fokozódott, hogy azthittem meghalok, itt és most. Édes halál! De aztán végigsöpört rajtam a boldogság, a lábaim megremegtek és újra csak én maradtam. Egyedül a saját testemben, de gondtalanul boldogan!

Előzetes!!!

Íme egy apró icipici(de annál gonoszabb) előzetes a következő fejezetből. Remélem már várjátok! A folytatás csütörtök este kerül fel, addigis lehet találgatni... :) Puszillak titeket!

"...Elhessegetve a fura gondolatokat, azon kaptam magam, hogy a padon, ahová a veszekedés elől menekültem, már nem vagyok egyedül és egy zakó is került a hátamra. Oldalra pillantottam, hogy megtudjam ki az.

-         - Köszönöm a zakót – szólaltam meg félszegen, megrántva vállamon a finom anyagot, de ő még csak meg se mozdult, tekintetét szigorúan a földre szegezte.  

-          Nem értem… - pillantott rám barna szemeivel, de azokban most nem a megszokott kedvesség inkább csak a szemrehányás tükröződött. Kicsit oldalrabillentettem a fejem, értésére adva ezáltal, hogy fogalmam sincs, mire gondol, de ő elfordította a tekintetét.

-          A baba miatt mentél el, ugye? A… a… - elakadt a hangja a szája széle pedig megremegett. Közelebb ültem hozzá és egyik kezemet a tenyerébe csúsztattam, majd másikkal az arcához nyúltam és magam felé fordítottam.

- Nem a miénk volt..."