Sziasztok!
Bocsánat a késlekedésért! Igyekszem összeszedni magam, de addigis itt ez a fejezetke, kicsit kijöttem a gyakorlatból ezt nézzétek el nekem, de sietek visszarázódni! Puszii!
Ramos
Esteban a karját Sara mellett a falon támasztotta, miközben
meghitten sustorogtak valamiről. Próbáltam hallgatózni, de túl messzire álltak.
Amikor Karbonéró meghitten Esteban arcához hajolt a kezem ökölbe szorult. Ha ez
a fasz bántja Hollyt én esküszöm kibelezem. Mi közük van ezeknek egymáshoz? Úgy
döntöttem, hogy mielőtt átmegyek Hollyhoz mégis inkább letusolok, legalább
addig is lehűtöm a gondolataimat, de a fejemben mégiscsak ez a kép járt.
Esteban és Sara… Mi közük van ezeknek egymáshoz?
Holly
Nyolc óra körül visszalopóztam a szobámba. Már nem volt erőm
lefeküdni ezért gondoltam letusolok, rendbe szedem magam és utána szerzek egy
hatalmas bögre kávét. Csak a tusolásig jutottam, mert mikor visszamentem a szobába
Sergioval találtam magam szembe aki az ágy szélén ült és a földet bámulta.
-
Öhm…hello, nem emlékszem, hogy megbeszéltük
volna a találkozást! – mondtam zavartan és fenntebb húztam magamon a
törölközőt.
-
Ne haragudj, hogy így rádtörtem – sütötte le a
szemeit, majd újra rámnézett és elmosolyodott – Hű de szép vagy! – belepirultam
a bókba.
-
Felkapok valamit – bólintott, de nem mozdult,
hanem továbbra is csak engem nézett a bágyad mosolyával.
-
Kimennél? hahó – húztam el előtte a kezem.
-
Jaj persze, bocsi – eszmélt, majd felállt az
ágyról. Gyorsan magamra kaptam egy
farmert meg egy kék pulcsit, odakinnt ugyanis elég csalósnak tűnt az idő,
sütött a nap, de azért nem volt valami nagy meleg. Hezitáltam az eshetőségeken,
hogy minek is köszönhetem a látogatást és végül arra jutottam, hogy a
legvalószínűbb, hogy bocsánatot akar kérni a tegnapiért és megkérni, hogy
felejtsük el. és talán ez is volt a legjobb. nagy levegőt vettem, majd kimentem
a szobából. Sergio a kanapénak dőlve várt.
-
Miért jöttél? – gondoltam jobb ha túl leszünk
rajta minél hamarabb.
-
Meg akartalak hívni reggelizni, tudod ma
szabadnapunk van. Ha van kedved akkor
még a várost is megnézhetnénk. – gyanakvóan felhúztam a szemöldököm.
-
Nem is szeretsz várost nézni!
-
Reggelizni viszont szeretek – mosolyodott el.
Be kellett vallanom magamnak, hogy nem volt utolsó látvány, ahogy ott állt
karbafont kézzel. Rövid pólója alatt kirajzolódott az izmos mellkasa én pedig
akaratlanul is a tegnap estére gondoltam, amikor ott feküdtem azok között a
karok között. A gondolatra még a szám is kiszáradt.
-
Mit akarsz tőlem Sergio? – nyögtem.
-
jajj már Holly, hát nem hívhatom el randizni a
feleségemet? – mondta tettetett felháborodással, mire kénytelen voltam
elmosolyodni.
-
Hát elhívni elhívhatod – rántottam meg a
vállam közönbösen, mire egy lépéssel közelebb jött.
-
Nagyszerű – súgta a fülembe, olyan hangon
amibe beleremegtem – közben pedig beszélgethetnénk. Ismét vállat vontam. Nem
akartam, hogy úgy gondolja ennyivel elintézheti az egészet. Kihátráltam a
közeléből.
-
Hozom a táskám. – újra a hálószoba felé
indultam, de akkor a szoba ajtaja nyílt ki és Esteban jött be rajta egy tálcát
egyensúlyozva.
-
Jó reggelt gyönyörűség! – mosolygott, de
elkomorodott az arca amikor meglátta Sergiót. Te jó ég, micsoda reggel!
-
Helló! – bólintott felé.
-
Elkéstél haver, Holly már foglalt – mondta Sergio
és a hangjából úgy éreztem, hogy ezt nem csak a mai napra értette.
-
Azthittem együtt töltjük a napot – nézett rám
Esteban csalódottan, mire én csak a szám szélét kezdtem el rágcsálni. Na most
mi legyen?
-
Tipli van! – mordult egyet a hátvéd és
fenyegetően lépett egyet előre. Esteban lerakta a tálcát és ő is előrébb
lépett. Te jó ég, mi lesz, ha ezek most egymásnak esnek?
-
Hé fiúk, mi lenne ha hárman mennénk? – a pillantásukból
láttam, hogy egyikük sem lelkesedett az ötletért és az igazat megvallva én sem.
-
Oké, ahogy neked jobb Hol – húzta el a száját
Esteban. – mindegy, csak te ott legyél. – egy kínos mosolyt villantottam, ami
inkább grimasznak ért fel. A szemem sarkából láttam, ahogy Ramos elfordul és
hányást imitál a mondatra. megforgattam a szemem, javíthatatlan.
-
Sergio? – fordultam hozzá.
-
Bocs, de nem. Elment az étvágyam. –
csalódottságot éreztem, nem akartam, hogy elmenjen és ami fura, hogy inkább azt
akartam, hogy Esteban menjen el. Csodák csodája a férfinek meg is szólalt a
mobilja.
-
Bocs – nézett a kijelzőre - de ezt fel kell vennem! – látszott rajta, hogy
nem szivesen hagy minket kettesben, de mégiscsak kiment a folyosóra.
-
Most mi van? – fordultam Ramos felé.
-
Semmi – vetette oda. Már kezdtem volna a
szentbeszédet, hogy mennyire önző és arrogáns, amikor oda lépett hozzám és
ellentmondást nem tűrően átfogta a derekam, mindkét karjával. – Kellesz nekem
Holly! Csak te kellesz és azt akarom, hogy nekedis csak én kelljek! – megszólaltam
volna, de az újját a számra tette – Tudom, hogy ez nem fog egyből menni, de meg
kell értened, hogy nekem akkoris szar érzés, ha mással látlak. Mindigis az
volt! – itt ismét egy kis bűntodat költözött a lelkembe és lesütöttem a szemem,
pontosan tudtam, hogy mire, vagyis inkább hogy kire gondol! – Velem töltöd a
napot? – nézett rám a kiskutyaszemeivel.
-
Igen, veled te önző dög. – elégedetten lépett
hátra és a győzedelmes hadvezér képével foglalta el újra a pozícióját a
kanapénál. Esteban épp lerakta a telefont amikor becsukta az ajtót.
-
Ne haragudj, Hol, de ez most nem fog
összejönni – úgy mondta, mintha legalább a fogát húznák, hallottam, ahogy
Sergio egy pillanatra felnevet mögöttem, de egy gyilkos pillantással
elhallgattatam.
-
Sajnálom, majd bepótoljuk. – mondtam, kicsit
hangosabban is mint kellene, remélem, hogy az elnyomja a szívemről legördülő kő
hangját.
-
Vacsora?
-
Már foglalt! – mondta Sergió, mire kíváncsian
hátranéztem.
-
Igen? – kérdeztem.
-
Igen! – mondta határozottan.
-
Rendben, de akkor holnapra lestoppollak –
nvetett fel Esteban látszólag könnyedén, de ha szemmel ölni lehetne.
-
Akkor holnap – hajolt felém. Szent
meggyőződésem volt, hogy a számat célozta, de mivel kicsit oldalra billentettem
a fejem, így csak a szélére kaptam.
-
Holnap! – mondtam én is, majd megvártam, amíg
becsukódik az ajtó.
-
Köcsög vagy Ramos! – Fordultam felé, de csak
vigyorgott. Hozzávágtam egy párnát, amit sajnos elkapott, majd védekezően a
feje fölé emelte.
-
De azért szeretsz nem? – csúszott ki a száján,
mire mindketten elnémultunk. Régen minden veszekedésünk így végződött, de ez
most kicsit korai volt. Úgy gondoltam nem veszek tudomást róla, így csak
felvettem a táskámat a kanapéról.
-
Nah vigyél valamerre, ha már a tied vagyok ma –
mosolyogtam. Mellém lépett és kivette a táskát a kezemből, majd megforgatta.
-
Mindig irígykedtem a táskáidra – jegyezte meg
az ajtó felé tartva.
-
Miért is? – fordultam hátra.
-
Mert ők mindig foghatják a kezedet.
