12. fejezet

Sziasztok!

Bocsánat a késlekedésért! Igyekszem összeszedni magam, de addigis itt ez a fejezetke, kicsit kijöttem a gyakorlatból ezt nézzétek el nekem, de sietek visszarázódni! Puszii!

Ramos

Esteban a karját Sara mellett a falon támasztotta, miközben meghitten sustorogtak valamiről. Próbáltam hallgatózni, de túl messzire álltak. Amikor Karbonéró meghitten Esteban arcához hajolt a kezem ökölbe szorult. Ha ez a fasz bántja Hollyt én esküszöm kibelezem. Mi közük van ezeknek egymáshoz? Úgy döntöttem, hogy mielőtt átmegyek Hollyhoz mégis inkább letusolok, legalább addig is lehűtöm a gondolataimat, de a fejemben mégiscsak ez a kép járt. Esteban és Sara… Mi közük van ezeknek egymáshoz?

Holly

Nyolc óra körül visszalopóztam a szobámba. Már nem volt erőm lefeküdni ezért gondoltam letusolok, rendbe szedem magam és utána szerzek egy hatalmas bögre kávét. Csak a tusolásig jutottam, mert mikor visszamentem a szobába Sergioval találtam magam szembe aki az ágy szélén ült és a földet bámulta.

-          Öhm…hello, nem emlékszem, hogy megbeszéltük volna a találkozást! – mondtam zavartan és fenntebb húztam magamon a törölközőt.

-          Ne haragudj, hogy így rádtörtem – sütötte le a szemeit, majd újra rámnézett és elmosolyodott – Hű de szép vagy! – belepirultam a bókba.

-          Felkapok valamit – bólintott, de nem mozdult, hanem továbbra is csak engem nézett a bágyad mosolyával.

-          Kimennél? hahó – húztam el előtte a kezem.

-          Jaj persze, bocsi – eszmélt, majd felállt az ágyról.  Gyorsan magamra kaptam egy farmert meg egy kék pulcsit, odakinnt ugyanis elég csalósnak tűnt az idő, sütött a nap, de azért nem volt valami nagy meleg. Hezitáltam az eshetőségeken, hogy minek is köszönhetem a látogatást és végül arra jutottam, hogy a legvalószínűbb, hogy bocsánatot akar kérni a tegnapiért és megkérni, hogy felejtsük el. és talán ez is volt a legjobb. nagy levegőt vettem, majd kimentem a szobából. Sergio a kanapénak dőlve várt.

-          Miért jöttél? – gondoltam jobb ha túl leszünk rajta minél hamarabb.

-          Meg akartalak hívni reggelizni, tudod ma szabadnapunk van.  Ha van kedved akkor még a várost is megnézhetnénk. – gyanakvóan felhúztam a szemöldököm.

-          Nem is szeretsz várost nézni!

-          Reggelizni viszont szeretek – mosolyodott el. Be kellett vallanom magamnak, hogy nem volt utolsó látvány, ahogy ott állt karbafont kézzel. Rövid pólója alatt kirajzolódott az izmos mellkasa én pedig akaratlanul is a tegnap estére gondoltam, amikor ott feküdtem azok között a karok között. A gondolatra még a szám is kiszáradt.

-          Mit akarsz tőlem Sergio? – nyögtem.

-          jajj már Holly, hát nem hívhatom el randizni a feleségemet? – mondta tettetett felháborodással, mire kénytelen voltam elmosolyodni.

-          Hát elhívni elhívhatod – rántottam meg a vállam közönbösen, mire egy lépéssel közelebb jött.

-          Nagyszerű – súgta a fülembe, olyan hangon amibe beleremegtem – közben pedig beszélgethetnénk. Ismét vállat vontam. Nem akartam, hogy úgy gondolja ennyivel elintézheti az egészet. Kihátráltam a közeléből.

-          Hozom a táskám. – újra a hálószoba felé indultam, de akkor a szoba ajtaja nyílt ki és Esteban jött be rajta egy tálcát egyensúlyozva.

-          Jó reggelt gyönyörűség! – mosolygott, de elkomorodott az arca amikor meglátta Sergiót. Te jó ég, micsoda reggel!

-          Helló! – bólintott felé.

-          Elkéstél haver, Holly már foglalt – mondta Sergio és a hangjából úgy éreztem, hogy ezt nem csak a mai napra értette.

-          Azthittem együtt töltjük a napot – nézett rám Esteban csalódottan, mire én csak a szám szélét kezdtem el rágcsálni. Na most mi legyen?

-          Tipli van! – mordult egyet a hátvéd és fenyegetően lépett egyet előre. Esteban lerakta a tálcát és ő is előrébb lépett. Te jó ég, mi lesz, ha ezek most egymásnak esnek?

-          Hé fiúk, mi lenne ha hárman mennénk? – a pillantásukból láttam, hogy egyikük sem lelkesedett az ötletért és az igazat megvallva én sem.

-          Oké, ahogy neked jobb Hol – húzta el a száját Esteban. – mindegy, csak te ott legyél. – egy kínos mosolyt villantottam, ami inkább grimasznak ért fel. A szemem sarkából láttam, ahogy Ramos elfordul és hányást imitál a mondatra. megforgattam a szemem, javíthatatlan.

-          Sergio? – fordultam hozzá.

-          Bocs, de nem. Elment az étvágyam. – csalódottságot éreztem, nem akartam, hogy elmenjen és ami fura, hogy inkább azt akartam, hogy Esteban menjen el. Csodák csodája a férfinek meg is szólalt a mobilja.

-          Bocs – nézett a kijelzőre -  de ezt fel kell vennem! – látszott rajta, hogy nem szivesen hagy minket kettesben, de mégiscsak kiment a folyosóra.

-          Most mi van? – fordultam Ramos felé.

-          Semmi – vetette oda. Már kezdtem volna a szentbeszédet, hogy mennyire önző és arrogáns, amikor oda lépett hozzám és ellentmondást nem tűrően átfogta a derekam, mindkét karjával. – Kellesz nekem Holly! Csak te kellesz és azt akarom, hogy nekedis csak én kelljek! – megszólaltam volna, de az újját a számra tette – Tudom, hogy ez nem fog egyből menni, de meg kell értened, hogy nekem akkoris szar érzés, ha mással látlak. Mindigis az volt! – itt ismét egy kis bűntodat költözött a lelkembe és lesütöttem a szemem, pontosan tudtam, hogy mire, vagyis inkább hogy kire gondol! – Velem töltöd a napot? – nézett rám a kiskutyaszemeivel.

-          Igen, veled te önző dög. – elégedetten lépett hátra és a győzedelmes hadvezér képével foglalta el újra a pozícióját a kanapénál. Esteban épp lerakta a telefont amikor becsukta az ajtót.

-          Ne haragudj, Hol, de ez most nem fog összejönni – úgy mondta, mintha legalább a fogát húznák, hallottam, ahogy Sergio egy pillanatra felnevet mögöttem, de egy gyilkos pillantással elhallgattatam.

-          Sajnálom, majd bepótoljuk. – mondtam, kicsit hangosabban is mint kellene, remélem, hogy az elnyomja a szívemről legördülő kő hangját.

-          Vacsora?

-          Már foglalt! – mondta Sergió, mire kíváncsian hátranéztem.

-          Igen? – kérdeztem.

-          Igen! – mondta határozottan.

-          Rendben, de akkor holnapra lestoppollak – nvetett fel Esteban látszólag könnyedén, de ha szemmel ölni lehetne.

-          Akkor holnap – hajolt felém. Szent meggyőződésem volt, hogy a számat célozta, de mivel kicsit oldalra billentettem a fejem, így csak a szélére kaptam.

-          Holnap! – mondtam én is, majd megvártam, amíg becsukódik az ajtó.

-          Köcsög vagy Ramos! – Fordultam felé, de csak vigyorgott. Hozzávágtam egy párnát, amit sajnos elkapott, majd védekezően a feje fölé emelte.

-          De azért szeretsz nem? – csúszott ki a száján, mire mindketten elnémultunk. Régen minden veszekedésünk így végződött, de ez most kicsit korai volt. Úgy gondoltam nem veszek tudomást róla, így csak felvettem a táskámat a kanapéról.

-          Nah vigyél valamerre, ha már a tied vagyok ma – mosolyogtam. Mellém lépett és kivette a táskát a kezemből, majd megforgatta.

-          Mindig irígykedtem a táskáidra – jegyezte meg az ajtó felé tartva.

-          Miért is? – fordultam hátra.

-          Mert ők mindig foghatják a kezedet.