RE

Sziasztoook!

Majdhogynem harmadfokú égési sérüléseim vannak a szégyentől, hogy ennyi ideig nem jelentkeztem. Okok: Nincs idő, nincs ihlet. Ironikus, hogy ismét vizsgaidőszakban talált meg a múzsa ami rögtön egy új történet formájában manifesztálódott. Tényleg ne haragudjatok hogy eltűntem! Nagyon hiányoztatok ám nekem és ha időm engedte olvasgattam a történeteiteket mégha kommentet nem is tudtam írni. De most apránként igyekszem ezen változtatni! Ígérem! Az új blogomra kirakom a régi kedvenceimet, cserét a szokásos módon a chatben kérhettek és énis kérlek titeket, hogy cseréljétek le a régi címet mert itt most egy darabig nem lesz új fejezet. Az új történetből már elolvashatjátok a prológust. Igyekszem mihamarabb jelentkezni! ÚJ BLOG ITT! 

Millió puszi!!!

?

Sziasztok!

Igen, eltűntem. Tudom. Rengeteg minden történt velem az utóbbi időben...blablabla... de a legfontosabb az, hogy egyszerűen képtelen voltam írni. Nem jöttek a szavak így inkább nem is erőltettem őket. Aztán talán egy hete ismét belémcsapott az isteni szikra. Köszönhetően a BL meccseknek (na meg talán Nick Hornbynak is köze van hozzá, hogy visszahozza a lelkesedésem.) :) Nos arra jutottam, hogy folytatom az írást. Vagyis... folytatom is meg nem is. Úgy értve, hogy elkezdem nagyjából előről az ABG-t mert nem tetszik ebben a formában és folytatom a Lilw-t. Huh...nah csak gondoltam szólok, ha valaki még erre tévedne az ne ilyedjen meg ha jövő vasárnap itt új fejezetet lát! :D Puszik!

12. fejezet

Sziasztok!

Bocsánat a késlekedésért! Igyekszem összeszedni magam, de addigis itt ez a fejezetke, kicsit kijöttem a gyakorlatból ezt nézzétek el nekem, de sietek visszarázódni! Puszii!

Ramos

Esteban a karját Sara mellett a falon támasztotta, miközben meghitten sustorogtak valamiről. Próbáltam hallgatózni, de túl messzire álltak. Amikor Karbonéró meghitten Esteban arcához hajolt a kezem ökölbe szorult. Ha ez a fasz bántja Hollyt én esküszöm kibelezem. Mi közük van ezeknek egymáshoz? Úgy döntöttem, hogy mielőtt átmegyek Hollyhoz mégis inkább letusolok, legalább addig is lehűtöm a gondolataimat, de a fejemben mégiscsak ez a kép járt. Esteban és Sara… Mi közük van ezeknek egymáshoz?

Holly

Nyolc óra körül visszalopóztam a szobámba. Már nem volt erőm lefeküdni ezért gondoltam letusolok, rendbe szedem magam és utána szerzek egy hatalmas bögre kávét. Csak a tusolásig jutottam, mert mikor visszamentem a szobába Sergioval találtam magam szembe aki az ágy szélén ült és a földet bámulta.

-          Öhm…hello, nem emlékszem, hogy megbeszéltük volna a találkozást! – mondtam zavartan és fenntebb húztam magamon a törölközőt.

-          Ne haragudj, hogy így rádtörtem – sütötte le a szemeit, majd újra rámnézett és elmosolyodott – Hű de szép vagy! – belepirultam a bókba.

-          Felkapok valamit – bólintott, de nem mozdult, hanem továbbra is csak engem nézett a bágyad mosolyával.

-          Kimennél? hahó – húztam el előtte a kezem.

-          Jaj persze, bocsi – eszmélt, majd felállt az ágyról.  Gyorsan magamra kaptam egy farmert meg egy kék pulcsit, odakinnt ugyanis elég csalósnak tűnt az idő, sütött a nap, de azért nem volt valami nagy meleg. Hezitáltam az eshetőségeken, hogy minek is köszönhetem a látogatást és végül arra jutottam, hogy a legvalószínűbb, hogy bocsánatot akar kérni a tegnapiért és megkérni, hogy felejtsük el. és talán ez is volt a legjobb. nagy levegőt vettem, majd kimentem a szobából. Sergio a kanapénak dőlve várt.

-          Miért jöttél? – gondoltam jobb ha túl leszünk rajta minél hamarabb.

-          Meg akartalak hívni reggelizni, tudod ma szabadnapunk van.  Ha van kedved akkor még a várost is megnézhetnénk. – gyanakvóan felhúztam a szemöldököm.

-          Nem is szeretsz várost nézni!

-          Reggelizni viszont szeretek – mosolyodott el. Be kellett vallanom magamnak, hogy nem volt utolsó látvány, ahogy ott állt karbafont kézzel. Rövid pólója alatt kirajzolódott az izmos mellkasa én pedig akaratlanul is a tegnap estére gondoltam, amikor ott feküdtem azok között a karok között. A gondolatra még a szám is kiszáradt.

-          Mit akarsz tőlem Sergio? – nyögtem.

-          jajj már Holly, hát nem hívhatom el randizni a feleségemet? – mondta tettetett felháborodással, mire kénytelen voltam elmosolyodni.

-          Hát elhívni elhívhatod – rántottam meg a vállam közönbösen, mire egy lépéssel közelebb jött.

-          Nagyszerű – súgta a fülembe, olyan hangon amibe beleremegtem – közben pedig beszélgethetnénk. Ismét vállat vontam. Nem akartam, hogy úgy gondolja ennyivel elintézheti az egészet. Kihátráltam a közeléből.

-          Hozom a táskám. – újra a hálószoba felé indultam, de akkor a szoba ajtaja nyílt ki és Esteban jött be rajta egy tálcát egyensúlyozva.

-          Jó reggelt gyönyörűség! – mosolygott, de elkomorodott az arca amikor meglátta Sergiót. Te jó ég, micsoda reggel!

-          Helló! – bólintott felé.

-          Elkéstél haver, Holly már foglalt – mondta Sergio és a hangjából úgy éreztem, hogy ezt nem csak a mai napra értette.

-          Azthittem együtt töltjük a napot – nézett rám Esteban csalódottan, mire én csak a szám szélét kezdtem el rágcsálni. Na most mi legyen?

-          Tipli van! – mordult egyet a hátvéd és fenyegetően lépett egyet előre. Esteban lerakta a tálcát és ő is előrébb lépett. Te jó ég, mi lesz, ha ezek most egymásnak esnek?

-          Hé fiúk, mi lenne ha hárman mennénk? – a pillantásukból láttam, hogy egyikük sem lelkesedett az ötletért és az igazat megvallva én sem.

-          Oké, ahogy neked jobb Hol – húzta el a száját Esteban. – mindegy, csak te ott legyél. – egy kínos mosolyt villantottam, ami inkább grimasznak ért fel. A szemem sarkából láttam, ahogy Ramos elfordul és hányást imitál a mondatra. megforgattam a szemem, javíthatatlan.

-          Sergio? – fordultam hozzá.

-          Bocs, de nem. Elment az étvágyam. – csalódottságot éreztem, nem akartam, hogy elmenjen és ami fura, hogy inkább azt akartam, hogy Esteban menjen el. Csodák csodája a férfinek meg is szólalt a mobilja.

-          Bocs – nézett a kijelzőre -  de ezt fel kell vennem! – látszott rajta, hogy nem szivesen hagy minket kettesben, de mégiscsak kiment a folyosóra.

-          Most mi van? – fordultam Ramos felé.

-          Semmi – vetette oda. Már kezdtem volna a szentbeszédet, hogy mennyire önző és arrogáns, amikor oda lépett hozzám és ellentmondást nem tűrően átfogta a derekam, mindkét karjával. – Kellesz nekem Holly! Csak te kellesz és azt akarom, hogy nekedis csak én kelljek! – megszólaltam volna, de az újját a számra tette – Tudom, hogy ez nem fog egyből menni, de meg kell értened, hogy nekem akkoris szar érzés, ha mással látlak. Mindigis az volt! – itt ismét egy kis bűntodat költözött a lelkembe és lesütöttem a szemem, pontosan tudtam, hogy mire, vagyis inkább hogy kire gondol! – Velem töltöd a napot? – nézett rám a kiskutyaszemeivel.

-          Igen, veled te önző dög. – elégedetten lépett hátra és a győzedelmes hadvezér képével foglalta el újra a pozícióját a kanapénál. Esteban épp lerakta a telefont amikor becsukta az ajtót.

-          Ne haragudj, Hol, de ez most nem fog összejönni – úgy mondta, mintha legalább a fogát húznák, hallottam, ahogy Sergio egy pillanatra felnevet mögöttem, de egy gyilkos pillantással elhallgattatam.

-          Sajnálom, majd bepótoljuk. – mondtam, kicsit hangosabban is mint kellene, remélem, hogy az elnyomja a szívemről legördülő kő hangját.

-          Vacsora?

-          Már foglalt! – mondta Sergió, mire kíváncsian hátranéztem.

-          Igen? – kérdeztem.

-          Igen! – mondta határozottan.

-          Rendben, de akkor holnapra lestoppollak – nvetett fel Esteban látszólag könnyedén, de ha szemmel ölni lehetne.

-          Akkor holnap – hajolt felém. Szent meggyőződésem volt, hogy a számat célozta, de mivel kicsit oldalra billentettem a fejem, így csak a szélére kaptam.

-          Holnap! – mondtam én is, majd megvártam, amíg becsukódik az ajtó.

-          Köcsög vagy Ramos! – Fordultam felé, de csak vigyorgott. Hozzávágtam egy párnát, amit sajnos elkapott, majd védekezően a feje fölé emelte.

-          De azért szeretsz nem? – csúszott ki a száján, mire mindketten elnémultunk. Régen minden veszekedésünk így végződött, de ez most kicsit korai volt. Úgy gondoltam nem veszek tudomást róla, így csak felvettem a táskámat a kanapéról.

-          Nah vigyél valamerre, ha már a tied vagyok ma – mosolyogtam. Mellém lépett és kivette a táskát a kezemből, majd megforgatta.

-          Mindig irígykedtem a táskáidra – jegyezte meg az ajtó felé tartva.

-          Miért is? – fordultam hátra.

-          Mert ők mindig foghatják a kezedet.

Díjdíjdíj!

Sziasztok!

Köszönöm, hogy a nyári züllésem ellenére még mindig olvassátok a történetet és külön köszönöm Dorának a díjat! eszméletlen jól esik! És most a teendők:

1. 11 dolgot kell mondanom magamról
2. A jelölő minden kérdésére válaszolnom szükséges
3. 11 kérdést kell feltennem a jelölteknek
4. A díjat tovább adni három embernek, és linkelni a blogjukat.

 

11 dolog magamról: 

1. Tizennégy éves korom óta írogatok. Naplót, novellákat és persze fanfictiont minden mennyiségben.
2. Nagyon csapongó vagyok és makacs is! :D
3. Elképesztően(!!!) lassan eszem!
4. Megszeállott lomgyűjtő vagyok, képtelen vagyok kidobni semmit amihez akár egy pici emlék is fűz.( Értsétek ezt például a borosdugóra is) :)
5. A vodkától felfordul a gyomrom (és úgy érzem ez az érzés kölcsönös).
6. Még a mai napig tudom a Harry Potter első rész első fejezetének első oldalát kívülről. (És voltam akkora máker, hogy nyelvizsgán anno kikaptam fordításnak) :D
7. 12 évig úsztam és 6 évig hegedültem :DD
8. Imádom a cipőket.
9. Dohányzom :(
10. Két kedvenc sorozatom a Gossip girl és a Big Bang Theory (és még sokan mások)
11. Imádok olvasni!!!

Válaszolok a kérdésekre:

1. Tél vagy nyár?

Télen születtem, szeretem a telet. Nem száz százalékosan de legyen inkább tél. Vaaagy inkább tavasz. :D

2. Nyaralás... itthon vagy külföld?

Külföld,külföld,külföld. Már volt szerencsém jópár csodaszép helyen járni, de a világ hatalmas... (A Balatont azért nagyon szeretem!)

3. Kedvenc énekesed?

Tudom, hogy csalás, de Coldplay. (Mostanság még Lana del Rey)

4. Fesztivál vagy strandon a barátokkal?

Fesztivál barátokkal!

5. Szerelem vagy barátság?

Szerencsés vagyok mindkettő megvan! :)

6. Melyik országban élnél szívesen?

Írország vagy Olaszország.

7. Mit szeretnél ebben a pillanatban a legjobban?

 Azt hogy a barátom mégse menjen el 5 hónapra Madridba! (önző is vagyok tudom)

8. Melyik szín jellemez a legjobban?

Egyértelműen a kék.

9. Van valami babonád?

Kopogok hármat az asztal alján, ha valami reménykedésről van szó.

10. Kedvenc italod?

Télen: Forrócsoki Nyáron: Schweppes Citrus

11. És hogy legyen egy ilyen is... :D Ha kérhetnél egyetlen egy dolgot egy híres focistától, mi lenne az?

A pénze :DD

 

A kérdéseim:

 

1. Mi a kedvenc filmed?
2. Van kedvenc színészed?
3. Ki a példaképed?
4. Mit szeretsz magadban?
5. Milyen típusú regényeket olvasol szívesen? Van kedvenc íród?
6. Nézel sorozatokat?
7. Melyik szó jellemez téged a legjobban?
8. Van valami rossz szokásod?
9. Mi a kedvenc ételed?
10. Ha válszthatnál magadnak egy különleges képességet, mi lenne az?
11. Ha egy hétre cserélhetnél valakivel ki lenne az? 

 

Akiknek tovább adom a díjat:

 Ez nagyon nehéz, mert nem tudom kinél volt már és kinél nem, és akárkinek elküldhetném, hiszen mindannyiótok történetét nagyon szeretem viszont most három embert lehet csak kiválasztani.

 

1.Tangolita 

2.Vii

3.Klausz 

(és még Skyesnak iiis) :))

 

Visszatérteem!!!

Huh na halihó mindenkinek ma végre visszatértem Olaszországból, újult erővel és rengeteg teleírt füzetlappal, amik már csak a begépelésre várnak! :) Ahogy ígértem meglesz a meglepetés is! Ma meg holnap kifújom magam és próbálom utólérni magam az olvasással és a komikkal aztán belevágok az írásba, hogy hétvégén már fennt is legyen a folytatás! Puszillak titeket!

11.fejezet

Sziasztok!


Végre elmondhatom már énis, hogy kitört a nyári szünet. Holnap reggel indulok Olaszországba...alig várom! :)) Viszont ez azt is jelenti, hogy nem lesz mostanában új fejezet, de nem fogom elpazarolni ezt az időt sem, tovább szövöm a fondorlatos kis történetemet (és azthiszem egy újjabb kis szösszenet is alakulóban van ezzel a sztorival kapcsolatban, de ez legyen még titok:P) Nem tudom elégszer megköszönni, hogy olvassátok a történetet és írtok nekem! Hatalmas puszi érte! Na és persze a következő fejezet! Puszillak titeket!!!

Hajnali ötkor kipattant a szemem. A szobában még szinte sötét volt. Oldalra néztem és láttam hogy Sergio a hasán elterülve békésen alszik mellettem, míg a bal karja a hasamon feküdt. Nem volt rajta póló és csak félig volt betakarózva, így tisztán kivehető volt, az izmos háta és a tetoválásai. Felsóhajtottam. Szemeim akaratlanul is kutatásba kezdtek és hamar meg is találták a céljukat. Sergio alkarján ott volt a tetoválás, még mindig… Usted es mi mundo! Te vagy a világom! Egy szív és egy A betű. Egy szív ász. Megfordítottam a karomat és az én csuklómon is ott volt a szív és az A betű. Mi voltunk az ász pár! Elmosolyodtam a gondolatra. Eszembe jutott, hogy Sergio mennyi könyörgés után tudott csak elrángatni végül a szalonba. Borzasztóan rettegtem a tűtől. Nem a fájdalomtól… a tűtől, fóbiám volt tőle. De ő végig ott maradt mellettem, fogta a kezem és édes bolondságokat suttogott a fülembe. Nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Mihez fogjak. Maradjak vagy menjek? Nem tudnám most azt megtenni, hogy úgy kelljek fel, mintha az a három év nyomtalanul elrepült volna. Nem tudtam bízni benne. És ott volt Esteban is. Nagyon tetszett! Úgy éreztem, hogy vele igazán jól érezném magam. Kedves volt és vicces, törődött velem. Sergio közben megmozdult és ez visszarántott a valóságba. Édes volt, ahogy álmában magához húzott, mintha nem akarna elengedni. Biztosan szépet álmodik, hisz mosolyog. Végigsimítottam az arcán. Bármennyire is volt édes és bármennyire is fájt a szívem érte nem tudtam volna tovább maradni és reggel mellette felkelni, szükségem volt gondolkozási időre. Óvatosan kihúztam magam az öleléséből és felkeltem az ágyból. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat. Kilopakodtam az ajtóhoz és a folyosóra mentem. Nem volt kedvem a szobámba menni, ahol reggel egy jókedvű Estebannal találnám szembe magam, senkihez nem volt kedvem. Csak egyetlen embert tudnék most elviselni, de ő valószínűleg az igazak álmát alussza és nem díjazná, hogy ha felkelteném .. de kit érdekel? Vigyorodtam el gonoszan, majd a folyosón tovább haladva az ajtókat pásztáztam. Hamar megtaláltam Iker szobáját (mivel ki volt írva a neve).  Körbenéztem, majd halkan kopogni kezdtem… gondoltam, hogy nem fogja hallani, viszont, amilyen bamba… megfogtam a kilincset és lenyomtam az ajtó pedig kinyílt. Bingo! Még jó, hogy őrült rajongók nem tudnak bejutni a hotelbe… halkan a hálószoba felé osontam. Odabennt, bár tök sötét volt, még ki tudtam venni a kapus alakját és majdnem kitört belőlem a nevetés. Iker, mint egy béka, a hátán fekve nyitott szájjal feküdt, a lába lelógott és a szája szélén egy kis nyál is megcsillant. Vertem is a fejem a falba, hogy nincs nálam telefon. Behajoltam Casillas felé.

-          Haliiii! – ezután pedig már minden olyan gyorsan történt, hogy fel sem fogtam. Az említett hirtelen felkelt és azzal a mozdulattal le is fejelt én pedig fenékre huppantam, majd mikor felkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő lámpát, majdnem felsikoltottam…

-          Alvaro… de hogy…és…Hogy kerülsz Iker szobájába? – dörzsölgettem a homlokom.

-          Eltévesztetted az ajtót kiscsillag! Eggyel arrébb. – vigyorgott Arbeloa.

-          De hogy? – tápászkodtam fel a földről és benntebb tolva Alvaro lábát az ágyra ültem. – Az ő neve volt kiírva… - bizonytalanodtam el.

-          Meg az enyém. Kettesével vagyunk egy szobába – belepirultam a gondolatba, hogy ezek szerint nem csak ketten voltunk Sergióval… valakinek jó estéje lehetett.

-          Na és mi járatban…  hajnalban – pillantott az órára – szakadt topban, Iker felé? – zavartan fentebb rángattam a felsőmet. Soha nem voltam rosszban Arbéval de úgy nagyon jóban sem. Bírtam a srácot, de nem akartam kitálalni neki az estéről.

-          Aki kíváncsi hamar megöregszik – vontam vállat és felálltam az ágyról. – Jóéjt spártai! – kacsintottam rá.

-          Jóéjt szép Heléna! – vigyorgott.

-          Szép Heléna? – fordultam vissza.

-          Hát, ha már mindenki a te kegyeidért küzd… de a kérdés, hogy ki lesz Párisz és lesz-e érted háború? – elmélkedett, mire csak grimaszoltam egyet és rávágtam az ajtót. Bolond! Átsétáltam a másik szobába. Most már nem is próbálkoztam a keltegetéssel. Alvaro teljesen bezavart ezzel a Heléna dologgal. Eddig sem tudtam mihez kezdjek, de most aztán tök tanácstalan voltam. Egyszerűen csak megkerültem az ágyat és ledőltem Iker mellé. Mocorogni kezdett, majd megfordult.

-          Holly vagy – motyogta, de ahogy láttam a szemét még nem nyitotta ki. Elmosolyodtam. – Ezer közül is megismerem ezt az illatot.

-          Jó reggelt! – bújtam be mellé. Máris jobban éreztem magam. Olyan kiegyensúlyozottság sugárzott belőle még félálomban is, hogy egyből megnyugodtam.

-          Mi járatban?

-          Hülyeséget csináltam! – vallottam be. Felém fordult és rám nézett. A tekintetében kíváncsiságot láttam. – Lefeküdtem Sergióval – nem kerteltem. Nem lett volna értelme. – Iker összeszorította a szemét, majd pár másodperc múlva újra rám nézett.

-          Döntened kell Holly! – mondta végül, de nem tudtam semmit leszűrni a hangjából. Semleges volt. – Akarsz újra Sergioval lenni?

-          Nem tudom… nem tudom, nem tudom! – ismételtem kétségbeesetten. – Nem tudom mit akarok. Talán akarok, de nem így. Nem így hogy lefekszünk és kész. Megbántott és nem bízok benne, félek, hogy újra megteszi. Talán ha újra mindent előről kezdenénk. Tudod, szép lassan újra felépítenénk a dolgot… - magyaráztam, ő pedig figyelmesen hallgatott. – Csak félek.

-          Mitől?

-          Attól, hogy felesleges lesz… az eltöltött idő és megint ugyanoda jutunk. Szerinted? – próbáltam egyértelmű választ kicsikarni belőle, mondjon valamit, jót vagy rosszat. Mindegy. Csak konkrétat! Olyat amibe tudok kapaszkodni és akit tudok hibáztatni, ha mégsem úgy alakul, de Iker már ismert. Tudta, hogy ilyen vagyok, nem sétált bele a csapdába.

-          Választhatsz!

-          Azt hiszem, akarom! – suttogtam. Megsimogatta az arcom én pedig jólesően simultam bele a hatalmas tenyerébe.

-          Olyan jó, hogy itt vagy! – bújtam hozzá.

-          Örülök, hogy itt vagy! – válaszolta. Az ölelésében aludtam el.

*Ramos*

Hajnali fél hétkor kipattant a szemem és egyszerűen nem bírtam újra visszaaludni. Rögtön eszembe ötlött a tegnap este és oldalra fordultam, de Holly már nem volt ott. Várható volt, de azért kicsit bántott a dolog. Ennek ellenére boldognak éreztem magam. Úgy döntöttem, hogy átugrom Nando szobájába és elújságolom neki a tegnap estét. Kimásztam az ágyból, majd magamra kaptam egy alsót. Természetesen ő még az igazak álmát aludta. Úgy nézett ki, mint egy kiskölyök, nem mintha ébren nem úgy nézne ki… Arrébblöktem az ágyon és leültem mellé.

-          Húzzál innen Ramos! – morogta, majd a fejére húzta a takarót.

-          Döntöttem!

-          Döntsél máshol! – vágott vissza.

-          Hollyról van szó.

-          Alszok!

-          Tegnap este lefeküdtünk – mondtam, mire rögtön előtűnt a szőke fej a takaró alól. A barátom nagy szemeket meresztett rám.

-          Mivvan? Ugyanarra a Hollyra gondolunk? – értetlenkedett.

-          Igen. Tegnap átjött alá kellett írnom valami papírt, veszekedtünk, aztán nem tudom, bekattantam, bekattantunk és…

-          Hééé, Kímélj meg a mocskos részletektől, olyan mintha a húgom lenne! – állított le, mire elfintorodtam. Naja, majd pont megosztom vele…

-          …és csak úgy megtörtént. És nem tiltakozott meg semmi, szóval bár én kezdeményeztem.

-          Sergio off. Mondom, csak a lényeget.

-          Ennyi a lényeg!

-          És most mi lesz?

-          Vissza akarom kapni őt, hát nem érted? Ezt próbálom elmagyarázni, ha nem szólnál be állandóan. – magyaráztam csökkent értelmű barátomnak. – Az éjszaka csak megerősített abban amire mostanában gondoltam.

-          És ez nem csak a tipikus Ramos logika? Ez a „ha nem az enyém másé se legyen” – macskakörmözött – mert ugyebár itt van Esteban és…

-          Kell nekem és küzdeni fogok érte. – jelentettem ki. – nem várom, hogy azonnal a nyakamba ugorjon, mert nem is fog, hisz ismerjük… - egyetértően bólintott, láttam a szemén, hogy nem érti a viselkedésem és az igazat megvallva én sem nagyon, de egyszerűen csak ezt éreztem már egy ideje és a múlt este végleg megerősödött bennem,  hogy nem akarom őt elengedni! Soha többet! – de én várok és újra meg fogom hódítani. Ráérek, nekem csak ő kell!

-          Wow – lepődött meg Nando. – nem gondoltam volna, hogy neked valaha is be fog nőni a fejed lágya! De…hajrá! Veled vagyok haver! De most húzzál innen– veregette meg a vállam, majd arrébb lökött. Kedves…  Felálltam az ágyról, szent célom volt, hogy reggeli után rögtön megkeresem Hollyt! Viszont előtte beszélnem kellett még valakivel. Nando szobájából kilépve nem mentem vissza a sajátomba, hanem egyből a folyosóra. Viszont ami ott fogadott, arra egyáltalán nem számítottam.

10.fejezet

Sziasztok!

Elérkeztünk a jubileumi tizedik fejezethez! :) Továbbra is köszönöm a véleményeteket és ígérem amint véget ér ez a szaros vizsgaidősuck válaszolni fogok mindre! Nem szaporítom tovább a szót! Itt a tizedik! Epedve várom a véleményeteket! Puszillak titeket!

 

-          Casillas, Ramos és Busquets előzetesben vannak. Hatig ki kell hoznunk őket, különben botrány lesz!

Teljesen ledöbbentem. Mi a franc? Mit csináltak ezek a szerencsétlenek? Sergio, oké. Busquets, oké. Na de Ikeeer? Ebben Ramos keze van az tuti! Felsóhajtottam.  Perez nem tudott többet mondani csak annyit, hogy Busquets születésnapját ünnepelték a többiekkel, majd egyszer csak a két Szardzsó eltűnt, majd később Iker is, utána már csak a sittről telefonáltak nekik. Egy nagy fehér épület előtt fékeztünk le, a Policija szóból rájöttem, hogy a rendőrségen vagyunk. Megkértem Perezt, hogy szálljon ki egy kicsit, majd átöltöztem egy kicsit komolyabb szerelésbe, mert a strandpapuccsal nem voltam túl hiteles. Odabennt nagy meglepetésemre, egészen sokan beszéltek angolul, így a kötelező ellenőrzéseken átesve, máris megérkeztünk a fogdához. Gyászos látvány fogadott. Ramos (akit alig ismertem meg, mivel rövid haja volt… és nagyon jól állt neki) és Busquets egy-egy széken ültek, míg Iker kicsit hátrébb a falnak támaszkodott.  Látszott rajtuk, hogy azért becsúszott a maci elég rendesen. Az ajtó becsukódott mögöttünk, így már csak négyen maradtunk a szobában.

-          Holly, te jó ég, de jó, hogy itt vagy. – ugrott elém a kapus és a nyakamba borult. Sejtésem szerint ő a legkevésbé sáros a dologban.

-          Üljünk le – toltam el magamtól. Az asztal két szélén ültünk. Ők hárman és én. Sergio a földet bámulta, Busquets a körmét kapargatta, Iker pedig rám meresztette a barna szemeit.

-          Ki kezdi? – úgy éreztem magam, mint egy tanárnéni. Nehéz volt objektívnek maradnom és nem leordítani a fejüket. De ez nem fog elmaradni, majd a meccs után. Márha lesz meccs…. vagyis meccs az lesz, de lehet hogy nélkülük. Elővettem egy lapot és egy tollat, majd újra rájuk néztem. Engem néztek én pedig zavarba jöttem a kétségbeesett tekintetüktől.

-          Én voltam. – szólalt meg Ramos. Tudhattam volna.

-          Nem, én voltam! – szólalt meg Busquets is.

-          Énis benne voltam – hajtotta le a fejét Iker. Nagyszerű, szép kis társaság mondhatom.

-          Mi történt?

-          Serginek volt a születésnapja és csaptunk neki egy kis meglepi bulit – kezdett bele Ramos – arra gondoltunk, hogy milyen frankó lenne, ha bedobhatnánk pár sört, viszont az nem volt nálunk. Így lementünk a bárba, hogy szerezzünk. Ott volt Sara is – a plasztikribi, hát persze, hogy maradhatna ki egy ilyenből – és felajánlotta, hogy ha elszórakoztatjuk az új ismerőseit pár percig, addig ő kér nekünk sört, mert del Bosque megtiltotta, hogy nekünk kiadják. – okos - Aztán foggalmam sincs mi történt. Megjelentek a zsaruk és elhoztak minket. Valami olyasmit mondtak, hogy a lányok akikkel ott voltunk prostituáltak és hogy mi rendeltük őket… de hidd el Holly nem mi voltunk! Nem is tudjuk hogy kerültek oda! Sara sem tudta… - na persze én meg másodállásban szárnyas malacka vagyok…

-          Sara idejön nemsokára… - mondta csendesen Iker. Mertem remélni, hogy végre összeáll a kép a kis buksijában. Az a nő egy genyó!

-          Nagyszerű, meglátom mit tehetek – álltam fel, a lapomat nézegetve, amire felírtam a fontosabb eseményeket.

-          Holly… - szólított meg Ramos miközben kifelé mentem – vigyél ki minket kérlek! – bólintottam, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

Összegeztem a teendőket. Nos, tehát első dolgom, hogy elkapjam Karbonérót, megöljem és elássam hat láb mélyre a kerítés mögött, utána pedig ki kell hoznom a fiúkat. Hogy lehet ez a nő ekkora szemét dög? Miért csinálja ezt? És honnan tudta, hogy a fiúk lemennek? Iker! Biztos vagyok benne, hogy azt a bamba lelkét még mindig a bűvkörében tartja. Nos azt hiszem, hamar ki fogom ábrándítani! Fél óra alatt sikerült találunk egy tolmácsot, majd további egy órámba telt a kidumálás. Az istennek nem akarták elhinni, hogy nem a fiúk hívták a lányokat, hanem valaki más… így át kellett esnünk egy hívószámlista lekérdezésen is, amiből megbizonyosodtak, hogy tényleg nem telefonáltak ők senkinek. Aláírtam és elvettem a szükséges papírokat, majd a fiúkat is kiengedték. Néhány autogramm és fotó után pedig már a kocsiban ültünk. Mindenki nagyon csendes volt. Perez egy szót sem szólt, de gyanítottam, hogy csak azért mert nem női fülnek való, amit ők most kapni fognak. A fiúk egyenesen a pályára mentek az edzésre, engem pedig kiraktak a szállodánál. A szobámba felérve az első dolgom volt, hogy arccal a párnák közé borultam.  Sok volt ez a délután. Azt hiszem az álom is elnyomhatott, mert a telefonom csörgésére keltem. A kijelzőre néztem, ami fél8at és egy üzenetet jelzett. Megnyitottam és láttam, hogy Esteban írt: Képzeld, ahogy elmentél, egyből rossz idő lett…én látok logikát a két esemény között napsugaram. J A másik pedig, hogy csak holnap délelőtt megyek! Jó szurkolást estére! Hajrá ír…na persze…SPANYOLOK!  Gonosz, gonosz Esteban! Gyorsan visszapötyögtem neki, majd felültem az ágyon és nyújtóztam egyet. A meccs háromnegyed kilenckor kezdődött, szerencsére a stadion nem volt messze a szállodához, így ráértem készülődni. Még soha nem voltam ilyen nagy meccsen, de nem igazán mondhatni hogy izgultam volna. Gyorsan letusoltam, majd magamra kaptam egy farmert és egy zöld adidas pulcsit, majd felhúztam a zöld conversem is. A fiúk meg sem fognak ismerni. A hajam kiengedve hagytam. Hívtam egy taxit. Azt mondták még tíz perc amíg ideér, így visszaültem az ágyra. Nem akartam semmittevéssel tölteni az időt, mert akkor gondolkoznom kellene, így a kezembe vettem a fiúk híváslistáit. Ramos hívásaiban folyamatosan ismétlődött egy szám, ami nagyon ismerős volt nekem, de nem tudtam honnan. Aztán leesett. Az én számom volt! Szinte minden este felhívott, de sosem várta meg, amíg csörögni kezd…  Vajon mit akarhatott? Nem értettem az okát. Hiszen mi… nem is beszélünk… nem is keresett! Tök bunkó velem! Meccs után feltétlenül beszélek vele! Úgyis át kell vinnem hozzá a papírokat!

A stadionban rengeteg ember volt. RENGETEG! Libabőrös lettem az ovációtól, amivel a csapatok kivonulását fogadták. Leírhatatlan érzés volt. A tévés közvetítések a töredékét sem adják vissza ennek. A helyem a kispad fölött volt. Természetesen csupacsupa spanyol szurkolóval voltam körülvéve, de nagyon jól esett látni, hogy ahelyett, hogy fújnának egymásra a szurkolók mindannyian feloldódtak ebben a hatalmas, különös érzésben, amit nem lehet megnevezni. Fennhangon énekelten a himnuszunkat, láttam, ahogyan a srácok a pályáról rosszallóan pillantanak felém. Csak kinyújtottam rájuk a nyelvem, majd küldtem feléjük egy puszit. Sajnálom, de ez ma nem az ő napjuk lesz! Megkezdődött a játék. Az örömöm csupán négy percig tartott, amíg Torres be nem talált a kapunkba, amit csak egy középső újjal tudtam jutalmazni. Értem én, hogy fontos neki, hogy lőjön egy gólt, de miért pont most? Miért pont nekünk? Tovább folytattam csapatom biztatását, a több ezer ír szurkolóval együtt, de a helyzetünk egyre reménytelenebb volt. Sajnos a spanyolok jobban játszottak. Keane a 36. percben sárgát kapott, együtt méltatlankodtam a többiekkel, majd küldtem egy szivecskét neki. Ismertem még régről. Nando csapattársa volt a Poolban és beszéltünk párszor. Meg kellett hasonulnom önmagammal. A foci igenis izgalmas játék, legalábbis akkor, amikor az ember a stadionban van. Közben Silva, ez a hülye Silva a kapunkba talált, legszivesebben arcon rúgtam volna. Gyerünk fiúk, legalább egy gólt! Szünetben eljátszottam a gondolattal, hogy bemegyek a srácokhoz és eltöröm mindegyiknek a lábát, de mielőtt a tettek mezejére léptem volna, már el is kezdődött a második félidő. Nagy reményekkel vágtam neki! Muszáj volt legalább egy gólt rúgnunk, hogy ne hallgassam ezeknek a majmoknak a fennhéjázását egész este! Reményeim hamar elszálltak. Torres a szünet után majdnem közvetlenül ismét a kapuba talált. Kárörvendően figyeltem, ahogy Busquets utána le is cseréli. Megérdemled, kölyök! De azért még mi is számolunk! A hangulatom a béka segge alatt volt, de akkor jött a csoda. Fabregas, ez a kancsi jeti is a kapunkba talált, de az ír szurkolók ahelyett, hogy elkeseredtek volna felálltak és elkezdték a The Fields of Antheryt. Harmincezer ember hangja szállt a stadionban. Köztük az enyém is. Lobogtak az ír zászlók. Drámai volt. Könnyek gyűltek a szemembe. Amúgyis szomorú volt a dal, de most mégjobban megérintett. Nem érdekelt, hogy körülöttem mindenki engem bámul. A spanyolok mukkanni sem bírtak, csak némán hallgatták a dalt. Ebben a percben arra vágytam a legjobban, hogy otthon legyek. Dublinban. Az esős, szürke, nagyszerű Dublinomban. Ahol az emberek kedvesek és a pubban van ingyen mogyoró. Bagatell gondolatok…. Honvágyam volt. A meccs végén rögtön elindultam kifelé a stadionból és csatlakoztam az ír szurkolótáborhoz. Gyalog akartam a szállodáig menni, legalább kiszellőztetem a fejem. Természetesen másodpercek alatt barátokra leltem, főként mikor elővettem a dublini akcentusomat. Az utcán tovább folytatódott az éneklés. Nem mondta volna meg az ember, hogy ezt a meccset nem az írek nyerték. Ez nagyobb győzelem volt mindennél. Biztos voltam benne, hogy holnapra az egész internet velünk lesz tele és nem a spanyolokkal, akik tulajdonképpen ma meccset nyertek. Nem volt kedvem visszamenni a szállodába viszont kénytelen voltam.

Elbúcsúztam újdonsült ír barátaimtól, akik nagy lelkesedéssel invitáltak egy közeli kocsmába, de visszautasítottam. A szálloda éttermében, már ott volt a spanyol csapat, de az ünneplés, most nem volt olyan hangos. Pláne nem, mikor én is beléptem. Az ajtónak támaszkodva figyeltem őket. A legjobban Fernando sunyult, mikor meglátott valósággal menekülni kezdett.

-          Fuss csak kölyök, egyszer úgyis elkaplak! – szóltam utána, mire a többiek felnevettek.

-          Nagyszerűek voltatok, Holly… komolyan, szóhoz sem jutok – jött oda Iker és átkarolta a vállamat.

-          Ha ezt tudom, hagylak a sitten! Beengedhettél volna legalább egyet! – néztem rá szemrehányóan, mire a keze lecsúszott rólam. – Na megyek lefeküdni! Jó ünneplést! – vetettem oda, majd a lifthez sétáltam.  

Közben eszembe jutott, hogy Ramosnak még át kellene vinnem a papírokat. Nem láttam lennt a többiekkel, így reménykedtem, hogy a szobájában van. Visszamentem a szobámba. Lehámoztam magamról a farmerom és a pulcsit, majd felkaptam egy rövidnadrágot. Magamhoz vettem a szükséges papírokat és átsétáltam Ramoshoz. Egy emelten voltunk, és az ajtóra ki is volt írva a neve, így nem tudtam eltéveszteni. Kopogtam, majd egy kis motoszkálás után nyílt az ajtó és szembetaláltam magam egy félmeztelen Ramosszal. Láttam hogy most zuhanyzott, pár vízcsepp még ott pihent a kidolgozott mellkasán. Nehezen tudtam a jöttöm céljára gondolni, ilyen látvány mellett.

-          Mit akarsz?-  kérdezte barátságtalanul, de nem vettem fel a hangnemet.

-          Alá kellene írnod ezeket a papírokat – lengettem meg előtte a mappát.

-          Gyere be – állt félre az ajtóból, majd eltűnt a szobában. Becsuktam magam mögött az ajtót és vártam, hogy újra megjelenjen. Egy tollal jött vissza. – Mi ez? – nézett rám.

-          A sittes papírjaid. – vetettem oda. Bólintott, majd elvette a mappát és minden lapra odafirkantotta a nevét.

-          Ennyi? – kattintotta vissza a tollat unottan.

-          Ennyi. – farkasszemet néztünk egymással.

-          Akkor akár mehetsz is. – na ekkor durrant el az agyam.

-          Na idefigyelj Ramos, nem tudom neked mi a fasz bajod van, de mostmár leállhatnál a bunkózással! Ha nem tudsz hozzám értelmesen szólni, akkor kímélj meg a társaságodtól!

-          Te jöttél ide! – a hangja még mindig csendes volt, ami csak olaj volt a tűzre.

-          Igazad van, én jöttem, de te vagy az, aki minden este felhívogat! – vágtam oda. Láttam rajta, hogy nagyon meglepődik.

-          És?

-          Mit és? Hagyjjál lógva! Nem kell itt beleszarni a ventillátorba, ha bajod van, tartsd meg magadnak. Keress egy csajt, de szállj le rólam! Larácska biztosan bármikor a rendelkezésedre áll.

-          Szóval innen fúj a szél… - vágott be egy gúnyos vigyort.

-          Nem fúj sehonnan.

-          Mert te aztán olyan ártatlan vagy. Lefeküdtél a legjobb barátommal! – kiabált mostmár ő is.

Változatos sértéseket vágtunk egymás fejéhez. Kiadtuk magunkból minden dühünket. Rég elfelejtett sérelmeket hánytorgattunk fel és soha el nem követett dolgokat olvastunk a másik fejére. Nem gondolkoztam, mégis folyamatosan ömlöttek a szavak a számból, mígnem egyszer csak elém állt és magához húzott. Erős karjai bilincsként tartottak. A szája az enyémet kereste, majd heves csókolózásba kezdtünk. Az agyam és a testem nem volt összhangban. Önműködővé váltam. A vágyaim irányítottak. Sergio a fenekem alá nyúlt én pedig a lábaimmal körbekulcsoltam a derekát. A falhoz szorított. Nem volt kellemes érzés, ahogy  a hátam nekiütődött a kemény falnak, de nem érdekelt. Csókoltuk egymást ahol csak értük. Fura érzés volt a rövid hajába túrni, kirázott a hideg, ahogy a nyakamat harapdálta. Toppom vékony pántja egy halk reccsenéssel adta meg magát, ahogy lehúzta rólam. A szoba felé tartottunk, ahol ledobott az ágyra, majd rögtön fölém hajolt és szája rögtön újra birtokba vette az enyémet. Végighúztam a körmeimet a hátán, mire belenyögött a csókunkba. Tudtam, hogy ez teljesen megőrjíti. Nem tudtam leállni. A kezeim automatikusan a nadrágja felé nyúltak, de ő egy mozdulattal összefogta a két csuklómat és a fejem fölé szorította. Az egész testem remegett, ahogy a csókjaival elborította, elidőzve egyes helyeken. Egy rántással került le rólam a nadrág és a bugyi is. Forró testét az enyémnek nyomta, mire rajtam volt a sóhajtozás sora.  Nem finomkodva hatolt belém, a csípője erősen ütődött neki az enyémnek, mire felszisszentem. Nem úgy tűnt, mint akit érdekel és igazából énis így voltam vele, csak önkéntlen reakció volt. Az egész dolog nem tartott tovább tíz percnél. Sergio hangosan lihegve hanyatlott mellém én pedig mozdulni sem tudtam. A vér csak lassan áramlott vissza a fejembe és vele együtt a gondolatok is. Mi lesz velünk? Mi lesz így holnap? Hogy fogok Esteban szemébe nézni? Ó, de kit érdekel, hogy mit hoz a holnap, mikor az éjszaka ennyire csodálatos.