10.fejezet

Sziasztok!

Elérkeztünk a jubileumi tizedik fejezethez! :) Továbbra is köszönöm a véleményeteket és ígérem amint véget ér ez a szaros vizsgaidősuck válaszolni fogok mindre! Nem szaporítom tovább a szót! Itt a tizedik! Epedve várom a véleményeteket! Puszillak titeket!

 

-          Casillas, Ramos és Busquets előzetesben vannak. Hatig ki kell hoznunk őket, különben botrány lesz!

Teljesen ledöbbentem. Mi a franc? Mit csináltak ezek a szerencsétlenek? Sergio, oké. Busquets, oké. Na de Ikeeer? Ebben Ramos keze van az tuti! Felsóhajtottam.  Perez nem tudott többet mondani csak annyit, hogy Busquets születésnapját ünnepelték a többiekkel, majd egyszer csak a két Szardzsó eltűnt, majd később Iker is, utána már csak a sittről telefonáltak nekik. Egy nagy fehér épület előtt fékeztünk le, a Policija szóból rájöttem, hogy a rendőrségen vagyunk. Megkértem Perezt, hogy szálljon ki egy kicsit, majd átöltöztem egy kicsit komolyabb szerelésbe, mert a strandpapuccsal nem voltam túl hiteles. Odabennt nagy meglepetésemre, egészen sokan beszéltek angolul, így a kötelező ellenőrzéseken átesve, máris megérkeztünk a fogdához. Gyászos látvány fogadott. Ramos (akit alig ismertem meg, mivel rövid haja volt… és nagyon jól állt neki) és Busquets egy-egy széken ültek, míg Iker kicsit hátrébb a falnak támaszkodott.  Látszott rajtuk, hogy azért becsúszott a maci elég rendesen. Az ajtó becsukódott mögöttünk, így már csak négyen maradtunk a szobában.

-          Holly, te jó ég, de jó, hogy itt vagy. – ugrott elém a kapus és a nyakamba borult. Sejtésem szerint ő a legkevésbé sáros a dologban.

-          Üljünk le – toltam el magamtól. Az asztal két szélén ültünk. Ők hárman és én. Sergio a földet bámulta, Busquets a körmét kapargatta, Iker pedig rám meresztette a barna szemeit.

-          Ki kezdi? – úgy éreztem magam, mint egy tanárnéni. Nehéz volt objektívnek maradnom és nem leordítani a fejüket. De ez nem fog elmaradni, majd a meccs után. Márha lesz meccs…. vagyis meccs az lesz, de lehet hogy nélkülük. Elővettem egy lapot és egy tollat, majd újra rájuk néztem. Engem néztek én pedig zavarba jöttem a kétségbeesett tekintetüktől.

-          Én voltam. – szólalt meg Ramos. Tudhattam volna.

-          Nem, én voltam! – szólalt meg Busquets is.

-          Énis benne voltam – hajtotta le a fejét Iker. Nagyszerű, szép kis társaság mondhatom.

-          Mi történt?

-          Serginek volt a születésnapja és csaptunk neki egy kis meglepi bulit – kezdett bele Ramos – arra gondoltunk, hogy milyen frankó lenne, ha bedobhatnánk pár sört, viszont az nem volt nálunk. Így lementünk a bárba, hogy szerezzünk. Ott volt Sara is – a plasztikribi, hát persze, hogy maradhatna ki egy ilyenből – és felajánlotta, hogy ha elszórakoztatjuk az új ismerőseit pár percig, addig ő kér nekünk sört, mert del Bosque megtiltotta, hogy nekünk kiadják. – okos - Aztán foggalmam sincs mi történt. Megjelentek a zsaruk és elhoztak minket. Valami olyasmit mondtak, hogy a lányok akikkel ott voltunk prostituáltak és hogy mi rendeltük őket… de hidd el Holly nem mi voltunk! Nem is tudjuk hogy kerültek oda! Sara sem tudta… - na persze én meg másodállásban szárnyas malacka vagyok…

-          Sara idejön nemsokára… - mondta csendesen Iker. Mertem remélni, hogy végre összeáll a kép a kis buksijában. Az a nő egy genyó!

-          Nagyszerű, meglátom mit tehetek – álltam fel, a lapomat nézegetve, amire felírtam a fontosabb eseményeket.

-          Holly… - szólított meg Ramos miközben kifelé mentem – vigyél ki minket kérlek! – bólintottam, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

Összegeztem a teendőket. Nos, tehát első dolgom, hogy elkapjam Karbonérót, megöljem és elássam hat láb mélyre a kerítés mögött, utána pedig ki kell hoznom a fiúkat. Hogy lehet ez a nő ekkora szemét dög? Miért csinálja ezt? És honnan tudta, hogy a fiúk lemennek? Iker! Biztos vagyok benne, hogy azt a bamba lelkét még mindig a bűvkörében tartja. Nos azt hiszem, hamar ki fogom ábrándítani! Fél óra alatt sikerült találunk egy tolmácsot, majd további egy órámba telt a kidumálás. Az istennek nem akarták elhinni, hogy nem a fiúk hívták a lányokat, hanem valaki más… így át kellett esnünk egy hívószámlista lekérdezésen is, amiből megbizonyosodtak, hogy tényleg nem telefonáltak ők senkinek. Aláírtam és elvettem a szükséges papírokat, majd a fiúkat is kiengedték. Néhány autogramm és fotó után pedig már a kocsiban ültünk. Mindenki nagyon csendes volt. Perez egy szót sem szólt, de gyanítottam, hogy csak azért mert nem női fülnek való, amit ők most kapni fognak. A fiúk egyenesen a pályára mentek az edzésre, engem pedig kiraktak a szállodánál. A szobámba felérve az első dolgom volt, hogy arccal a párnák közé borultam.  Sok volt ez a délután. Azt hiszem az álom is elnyomhatott, mert a telefonom csörgésére keltem. A kijelzőre néztem, ami fél8at és egy üzenetet jelzett. Megnyitottam és láttam, hogy Esteban írt: Képzeld, ahogy elmentél, egyből rossz idő lett…én látok logikát a két esemény között napsugaram. J A másik pedig, hogy csak holnap délelőtt megyek! Jó szurkolást estére! Hajrá ír…na persze…SPANYOLOK!  Gonosz, gonosz Esteban! Gyorsan visszapötyögtem neki, majd felültem az ágyon és nyújtóztam egyet. A meccs háromnegyed kilenckor kezdődött, szerencsére a stadion nem volt messze a szállodához, így ráértem készülődni. Még soha nem voltam ilyen nagy meccsen, de nem igazán mondhatni hogy izgultam volna. Gyorsan letusoltam, majd magamra kaptam egy farmert és egy zöld adidas pulcsit, majd felhúztam a zöld conversem is. A fiúk meg sem fognak ismerni. A hajam kiengedve hagytam. Hívtam egy taxit. Azt mondták még tíz perc amíg ideér, így visszaültem az ágyra. Nem akartam semmittevéssel tölteni az időt, mert akkor gondolkoznom kellene, így a kezembe vettem a fiúk híváslistáit. Ramos hívásaiban folyamatosan ismétlődött egy szám, ami nagyon ismerős volt nekem, de nem tudtam honnan. Aztán leesett. Az én számom volt! Szinte minden este felhívott, de sosem várta meg, amíg csörögni kezd…  Vajon mit akarhatott? Nem értettem az okát. Hiszen mi… nem is beszélünk… nem is keresett! Tök bunkó velem! Meccs után feltétlenül beszélek vele! Úgyis át kell vinnem hozzá a papírokat!

A stadionban rengeteg ember volt. RENGETEG! Libabőrös lettem az ovációtól, amivel a csapatok kivonulását fogadták. Leírhatatlan érzés volt. A tévés közvetítések a töredékét sem adják vissza ennek. A helyem a kispad fölött volt. Természetesen csupacsupa spanyol szurkolóval voltam körülvéve, de nagyon jól esett látni, hogy ahelyett, hogy fújnának egymásra a szurkolók mindannyian feloldódtak ebben a hatalmas, különös érzésben, amit nem lehet megnevezni. Fennhangon énekelten a himnuszunkat, láttam, ahogyan a srácok a pályáról rosszallóan pillantanak felém. Csak kinyújtottam rájuk a nyelvem, majd küldtem feléjük egy puszit. Sajnálom, de ez ma nem az ő napjuk lesz! Megkezdődött a játék. Az örömöm csupán négy percig tartott, amíg Torres be nem talált a kapunkba, amit csak egy középső újjal tudtam jutalmazni. Értem én, hogy fontos neki, hogy lőjön egy gólt, de miért pont most? Miért pont nekünk? Tovább folytattam csapatom biztatását, a több ezer ír szurkolóval együtt, de a helyzetünk egyre reménytelenebb volt. Sajnos a spanyolok jobban játszottak. Keane a 36. percben sárgát kapott, együtt méltatlankodtam a többiekkel, majd küldtem egy szivecskét neki. Ismertem még régről. Nando csapattársa volt a Poolban és beszéltünk párszor. Meg kellett hasonulnom önmagammal. A foci igenis izgalmas játék, legalábbis akkor, amikor az ember a stadionban van. Közben Silva, ez a hülye Silva a kapunkba talált, legszivesebben arcon rúgtam volna. Gyerünk fiúk, legalább egy gólt! Szünetben eljátszottam a gondolattal, hogy bemegyek a srácokhoz és eltöröm mindegyiknek a lábát, de mielőtt a tettek mezejére léptem volna, már el is kezdődött a második félidő. Nagy reményekkel vágtam neki! Muszáj volt legalább egy gólt rúgnunk, hogy ne hallgassam ezeknek a majmoknak a fennhéjázását egész este! Reményeim hamar elszálltak. Torres a szünet után majdnem közvetlenül ismét a kapuba talált. Kárörvendően figyeltem, ahogy Busquets utána le is cseréli. Megérdemled, kölyök! De azért még mi is számolunk! A hangulatom a béka segge alatt volt, de akkor jött a csoda. Fabregas, ez a kancsi jeti is a kapunkba talált, de az ír szurkolók ahelyett, hogy elkeseredtek volna felálltak és elkezdték a The Fields of Antheryt. Harmincezer ember hangja szállt a stadionban. Köztük az enyém is. Lobogtak az ír zászlók. Drámai volt. Könnyek gyűltek a szemembe. Amúgyis szomorú volt a dal, de most mégjobban megérintett. Nem érdekelt, hogy körülöttem mindenki engem bámul. A spanyolok mukkanni sem bírtak, csak némán hallgatták a dalt. Ebben a percben arra vágytam a legjobban, hogy otthon legyek. Dublinban. Az esős, szürke, nagyszerű Dublinomban. Ahol az emberek kedvesek és a pubban van ingyen mogyoró. Bagatell gondolatok…. Honvágyam volt. A meccs végén rögtön elindultam kifelé a stadionból és csatlakoztam az ír szurkolótáborhoz. Gyalog akartam a szállodáig menni, legalább kiszellőztetem a fejem. Természetesen másodpercek alatt barátokra leltem, főként mikor elővettem a dublini akcentusomat. Az utcán tovább folytatódott az éneklés. Nem mondta volna meg az ember, hogy ezt a meccset nem az írek nyerték. Ez nagyobb győzelem volt mindennél. Biztos voltam benne, hogy holnapra az egész internet velünk lesz tele és nem a spanyolokkal, akik tulajdonképpen ma meccset nyertek. Nem volt kedvem visszamenni a szállodába viszont kénytelen voltam.

Elbúcsúztam újdonsült ír barátaimtól, akik nagy lelkesedéssel invitáltak egy közeli kocsmába, de visszautasítottam. A szálloda éttermében, már ott volt a spanyol csapat, de az ünneplés, most nem volt olyan hangos. Pláne nem, mikor én is beléptem. Az ajtónak támaszkodva figyeltem őket. A legjobban Fernando sunyult, mikor meglátott valósággal menekülni kezdett.

-          Fuss csak kölyök, egyszer úgyis elkaplak! – szóltam utána, mire a többiek felnevettek.

-          Nagyszerűek voltatok, Holly… komolyan, szóhoz sem jutok – jött oda Iker és átkarolta a vállamat.

-          Ha ezt tudom, hagylak a sitten! Beengedhettél volna legalább egyet! – néztem rá szemrehányóan, mire a keze lecsúszott rólam. – Na megyek lefeküdni! Jó ünneplést! – vetettem oda, majd a lifthez sétáltam.  

Közben eszembe jutott, hogy Ramosnak még át kellene vinnem a papírokat. Nem láttam lennt a többiekkel, így reménykedtem, hogy a szobájában van. Visszamentem a szobámba. Lehámoztam magamról a farmerom és a pulcsit, majd felkaptam egy rövidnadrágot. Magamhoz vettem a szükséges papírokat és átsétáltam Ramoshoz. Egy emelten voltunk, és az ajtóra ki is volt írva a neve, így nem tudtam eltéveszteni. Kopogtam, majd egy kis motoszkálás után nyílt az ajtó és szembetaláltam magam egy félmeztelen Ramosszal. Láttam hogy most zuhanyzott, pár vízcsepp még ott pihent a kidolgozott mellkasán. Nehezen tudtam a jöttöm céljára gondolni, ilyen látvány mellett.

-          Mit akarsz?-  kérdezte barátságtalanul, de nem vettem fel a hangnemet.

-          Alá kellene írnod ezeket a papírokat – lengettem meg előtte a mappát.

-          Gyere be – állt félre az ajtóból, majd eltűnt a szobában. Becsuktam magam mögött az ajtót és vártam, hogy újra megjelenjen. Egy tollal jött vissza. – Mi ez? – nézett rám.

-          A sittes papírjaid. – vetettem oda. Bólintott, majd elvette a mappát és minden lapra odafirkantotta a nevét.

-          Ennyi? – kattintotta vissza a tollat unottan.

-          Ennyi. – farkasszemet néztünk egymással.

-          Akkor akár mehetsz is. – na ekkor durrant el az agyam.

-          Na idefigyelj Ramos, nem tudom neked mi a fasz bajod van, de mostmár leállhatnál a bunkózással! Ha nem tudsz hozzám értelmesen szólni, akkor kímélj meg a társaságodtól!

-          Te jöttél ide! – a hangja még mindig csendes volt, ami csak olaj volt a tűzre.

-          Igazad van, én jöttem, de te vagy az, aki minden este felhívogat! – vágtam oda. Láttam rajta, hogy nagyon meglepődik.

-          És?

-          Mit és? Hagyjjál lógva! Nem kell itt beleszarni a ventillátorba, ha bajod van, tartsd meg magadnak. Keress egy csajt, de szállj le rólam! Larácska biztosan bármikor a rendelkezésedre áll.

-          Szóval innen fúj a szél… - vágott be egy gúnyos vigyort.

-          Nem fúj sehonnan.

-          Mert te aztán olyan ártatlan vagy. Lefeküdtél a legjobb barátommal! – kiabált mostmár ő is.

Változatos sértéseket vágtunk egymás fejéhez. Kiadtuk magunkból minden dühünket. Rég elfelejtett sérelmeket hánytorgattunk fel és soha el nem követett dolgokat olvastunk a másik fejére. Nem gondolkoztam, mégis folyamatosan ömlöttek a szavak a számból, mígnem egyszer csak elém állt és magához húzott. Erős karjai bilincsként tartottak. A szája az enyémet kereste, majd heves csókolózásba kezdtünk. Az agyam és a testem nem volt összhangban. Önműködővé váltam. A vágyaim irányítottak. Sergio a fenekem alá nyúlt én pedig a lábaimmal körbekulcsoltam a derekát. A falhoz szorított. Nem volt kellemes érzés, ahogy  a hátam nekiütődött a kemény falnak, de nem érdekelt. Csókoltuk egymást ahol csak értük. Fura érzés volt a rövid hajába túrni, kirázott a hideg, ahogy a nyakamat harapdálta. Toppom vékony pántja egy halk reccsenéssel adta meg magát, ahogy lehúzta rólam. A szoba felé tartottunk, ahol ledobott az ágyra, majd rögtön fölém hajolt és szája rögtön újra birtokba vette az enyémet. Végighúztam a körmeimet a hátán, mire belenyögött a csókunkba. Tudtam, hogy ez teljesen megőrjíti. Nem tudtam leállni. A kezeim automatikusan a nadrágja felé nyúltak, de ő egy mozdulattal összefogta a két csuklómat és a fejem fölé szorította. Az egész testem remegett, ahogy a csókjaival elborította, elidőzve egyes helyeken. Egy rántással került le rólam a nadrág és a bugyi is. Forró testét az enyémnek nyomta, mire rajtam volt a sóhajtozás sora.  Nem finomkodva hatolt belém, a csípője erősen ütődött neki az enyémnek, mire felszisszentem. Nem úgy tűnt, mint akit érdekel és igazából énis így voltam vele, csak önkéntlen reakció volt. Az egész dolog nem tartott tovább tíz percnél. Sergio hangosan lihegve hanyatlott mellém én pedig mozdulni sem tudtam. A vér csak lassan áramlott vissza a fejembe és vele együtt a gondolatok is. Mi lesz velünk? Mi lesz így holnap? Hogy fogok Esteban szemébe nézni? Ó, de kit érdekel, hogy mit hoz a holnap, mikor az éjszaka ennyire csodálatos.