7.fejezet

Sziasztok!


Előszöris köszönöm a szavazataitokat, amelyek alapján a következő részben egy hosszabb részt olvashattok majd Sergio szemszögéből. Köszönöm a kommentíróknak is, hogy írtok! Drágák vagytok! <3 Ezt a fejezetet nem érzem annyira százasnak, de ígérem, hogy a következő izgalmasabb lesz! Puszillak titeket!

Holly

Négy évesen minden kislány babát szeretne, aztán nyolc évesen szétszedni azt a babát, mire tizennégy leszel azon kezdesz el gondolkozni, hogy milyen jó lenne, ha te nem te lennél, hanem valaki más, mondjuk az a lány, aki olyan népszerű és akit te nem szeretsz, tizenöt évesen azt hiszed, azzal, hogy kifested a körmeid és befested a hajad tényleg más leszel. Tizenhat évesen felnőtt akarsz lenni… Húszéves korodban gyerek. Huszonkét évesen mindenkiben az igazit látod vagy éppen azon keseregsz, hogy benned ezt nem látja senki. Huszonöt éves korodban pedig elkap a felnőttség és azzá válsz, aki tulajdonképpen sosem akartál lenni. Az én életem valahogy így alakult. Mindig más akartam lenni, mint aki valójában voltam. Sosem hittem el senkinek semmi jót magamról és sosem voltam megelégedve azzal, amim van, mégha éppen majdnem mindenem megvolt. Talán épp ezért veszítettem el majd mindent, ami fontos volt számomra.  Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kergetőztek a fejemben.  Jó volt most az udvaron feküdni és bámulni a csillagokat a kellemes melegben, de mint mindig életem folyamán, most is másra vágytam. Arra, hogy bárcsak lenne itt velem valaki. Hogy kicsoda, azt még én sem tudtam eldönteni. Egy barát… vagy talán…? Borzasztóan fájt délután Sergio szemébe néznem. Tudtam, hogy benne volt a dolgokban, nyakig! De talán, talán még el tudtuk volna rendezni a dolgainkat. Talán mindketten beláttuk volna a hibánkat és együtt átléphettünk volna ezen. Talán énis elmondtam volna, hogy nem voltam szent. Egyáltalán…

Sergio

Csak feküdtem az ágyon és a távirányítót nyomogattam. Bárcsak az életben is lenne visszatekerő gomb. Visszapörgetném az életemet, addig, amíg még minden rendben volt. Megdöbbentő milyen sokat kellene pörgetni. Éveket… Hármat minimum, de talán négyet is! Hogy lehettem ekkora fasz? Hogy dobhattam el magamtól mindent? Hallgatni a hülye fejemre… kit érdekel, hogy mások mit mondanak, kit érdekel, hogy nem ezt várják tőled? Meg kellett volna becsülnöm, hogy nekem már huszonegy éves koromban megvolt mindaz, amire a legtöbb ember még harmincéves korában is csak vágyik. Gondolkodásomból Odie szakított ki, aki felugrott rám és a kis fejét a nyakamba fúrta.

-          Na mivan pajti? – kérdeztem, mire nedves orrával megbökte az arcomat. – nem vagyok túl jó társaság mi? – oldalra fordította a fejét és nézett rám nagy barna szemeivel. – Ne is törődj velem!

Közben megcsörrent a mobilom, mielőtt felvettem, megnéztem ki is a hívó fél és nagyon elcsodálkoztam...

Holly

Másnap úgy döntöttem, hogy munka után összeszedem magam és átmegyek Eva-hoz. Mióta Madridban voltam még nem találkoztam vele, hiába kerestem a telefont nem vette fel, aztán az ügynökségére is betelefonáltam, ahol azt mondták, hogy Dél-Afrikában van. Egészen tegnapig, így az edzőközpontból kilépve a kocsimhoz sétáltam és Eva házához hajtottam. Reménykedtem benne, hogy egyáltalán még ott lakik. Nem láttam különösebb változást a házon, így a kocsival leparkolva egészen a kapuig mentem, ahol csöngettem.

-          Vagyoook! Egy perc! – hallottam Eva hangját, kicsit izgultam, hiszen már ezer éve nem beszéltünk. Kíváncsi voltam a reakciójára. De egyáltalán nem az volt amit vártam. Ahogy kinyitotta a az ajtót, az arcára kiült a döbbenet.

-          Holly? Te vagy az? – próbáltam mosolyogni, de arca nem az őszinte örömről árulkodott és nemis nagyon invitált beljebb. – Bocsi, de épp menni készültem, amúgy!

-          Aham, foltospólóba és bemelegítőbe mi? Olyan típus vagy, pont! – húztam fel a szemöldököm, mire felsóhajtott és hátrált egy lépést.

-          Okés, gyere be! – követtem Evát a nappaliba, majd egymással szemben leültünk én a kanapéra ő pedig egy fotelba. – Mi járatban? – tette fel a kérdést a körmeit nézegetve.

-          Erre jártam – rántottam meg a vállam, mire bólintott, majd ismét nem szóltunk egymáshoz.

-          Mi bajod van Eva?

-          Semmi – vágta rá.

-          Nem túlzottan örülsz nekem. – mondtam ki a gondolataimat.

-          Eltűntél Holly, most meg visszajössz, nem fogok a nyakadba ugrani. – ezzel meglepett.

-          Tudtál róla, hogy elmegyek és arról is, hogy visszajöttem. Még e-mailt is írtam neked, amiben mindent elmagyaráztam.

-          Csak épp azt felejtetted el megemlíteni, hogy lefeküdtél a pasimmal. – nézett végre a szemembe én pedig teljesen ledöbbentem.

-          Mikor megtörtént, már bőven nem voltál együtt Ikerrel. – nem hagytam, hogy abba a téves elképzelésbe ringassa magát, hogy ellene csináltam.

-          De tudtad, hogy hogy érzek iránta. – kérte számon.

-          Nem tudod, hogy miért történt… - emeltem fel a hangom.

-          Így van!

-          Akkor ne ítélkezz!

-          Nem mondtad el – vett vissza egy kicsit Eva és a körömnézegetést is abbahagyta.

-          Mert utána kicsit felpörögtek az események, nem ez volt a legfontosabb dolgom. –jegyeztem meg ironikusan. Úgy éreztem, hogy a feszültség oldódni kezd, mert Eva is hátradőlt a fotelbe és énis kifújtam magam.

-          És akkor most mi lesz? – nézett fel rám.

-          Semmi. Dolgozom, elvagyok. – túrtam a hajamba.

-          Akkor maradsz? – eresztett meg egy halvány mosolyt, kedves barátnőm.

-          Szeretnék – viszonoztam énis. Végre feloldódott a hangulat és az egész délutánt végigbeszélgettük, nyolckor jutott eszembe Iker.

-          Basszus, ne haragudj, de mennem kell! – álltam fel hirtelen. Eva pedig kiengedett az ajtón, majd két puszi és egy ölelés kíséretében el is búcsúztunk.

-          Aztán el ne tűnj! – szólt még utánam, mire én csak visszaintettem egyet a kocsikulccsal a kezemben. Röpke tizenöt perc alatt hazaértem, de ígyis húsz percet késtem a megbeszélt időpontról, így az ajtómban, már egy türelmetlen Iker és egy ugrándozó kis dög várt.

-          Azt hittem már nem is jössz! – méltatlankodott Iker, köszönés helyett.

-          Nyuszifül, kapus vagy az a dolgod, hogy kilecven percet álldogálj három fadarab között. Ez pipa szóval nyugi van! – vigyorogtam rá, mire csak fújt egyet és követett a házba. Mikor beértünk a kiskutya azonnal veszett szimatolásba kezdett és körbe-körbe kezdett rohangálni a lakásban, aminek az lett a vége, hogy szépen beleütközött a nyitottnak vélt(lévén, hogy átlátszó) teraszajtóba és fenékre csüccsent, majd riadtan visszaszaladt a gazdijához. Ezen mindketten jót nevettünk.

-          Ő itt Doce! – emelte fel a kis gazembert én pedig megsimogattam, majd megfogtam a mancsát.

-          Örvendek Doce, én Holly vagyok! – mivel a kiskutya mindenáron szabadulni akart Ikertől így lerakta a földre én pedig kinyitottam neki a teraszajtót.

-          Na, hova pakolhatok? – kérdezte a kapus, majd csípőre tett kézzel tekintett végig a lakáson.

-          Hát mondjuk a gardróbba. Aztán pedig megismerkedhetsz a kanapéval. Kanapé, ő itt Iker, Iker ő itt Kanapé… - mutogattam.

-          Micsodaaa? Nem alhatok három napig a kanapén Holly! – nézett rám hatalmasra nyílt szemekkel. – edzésem van, ki kell pihennem magam!

-          Kihúzható, kényelmes – ütögettem meg az emlegetett darabot.

-          Persze Holly, de én egy nyolcvan vagyok, lelógnak a lábaim. – olyan kétségbeesett fejett vágott, hogy már kezdtem megsajnálni, de akkor észrevettem, hogy a vállam fölött a nyitott szobaajtón keresztül sunyin, az én ágyamat méregeti.

-          Na azt el lehet felejteni, Casillas… - tiltakoztam, majd a szobaajtóhoz mentem, hogy becsukjam.

-          De mééért? – nyafogott, majd az útból elsodorva, már bennt is volt a szobámban. – Ez pont jó! – vágta magát hanyatt a hatalmas franciaágyon, majd minden lehetséges alvópózt kipróbált.

-          És én akkor mégis hol fogok aludni? A kanapén? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, nézve, ahogy Iker kábé egy ötödikes agyszintjével hempergőzik az ágyamon, de a kérdésemre felnézett és mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna vágta rá.

-          Hát itt! Mellettem! – Paskolta meg az ágyat maga mellett. Nos Ikerrel nem aludtam egy ágyban AZÓTA!  De most csak megrántottam a vállam, hiszen mi történhet?  Felelősségteljes, felnőtt emberek vagyunk!

-          Rendben, DE  egy – mutattam az újjammal is – a saját térfeleden maradsz, nem szorítasz le az ágyról, kettő – folytattam a szabályok sorolását – nem lopsz takarót, kapsz sajátot elégedj meg vele és három ha horkolni mersz, befogom az orrod és… ha nagyon rossz leszel lehet a szádat is… - vigyorodtam el a végére.

-          Jólvan már te kis boszorkány… - rántott le maga mellé.

-          Ne…neee… - próbáltam tiltakozni, de már késő volt – eltöröm azt… áh… világbajnok…ke..kezed Casillas, ha azonnal nem hagyod abba a csiklandozást! – nyögtem ki végül a folyamatos nevetés ellenére, mire abbahagyta.

-          Hol voltál délután? – kérdezte a párnák közé terpeszkedve, míg én a fejemet a hasán nyugtatva néztem fel rá.

-          Evával találkoztam. Kissé mérges volt rám, de már megbékélt.

-          Ennek örülök, kedves lány. – mondta mire csak megforgattam a szemem, utálom, mikor ilyen apáskodóan beszél.

-          Látom valami plasztikkal nyomod mostanában. – kérdeztem rá, az arcát vizslatva.

-          Sara nem plasztik! – tiltakozott.

-          Aha persze, én meg Kenyából jöttem! – vigyorogtam rá, mire csak fintorgott egyet. – Te, amúgy nem lesz gáz, ha megtudja, hogy nálam vagy? Miért nem hozzá mentél?

-          Még nem tartunk ott és különben is egyenlőre elég belőle egy-egy nap… - erre mindketten felnevettünk.

Jó volt most itt lenni, jó volt nem egyedül lenni, sokkal jobban éreztem magam, mint tegnap este. A dolgok kezdtek elrendeződni körülöttem. Most, hogy visszakaptam Evát és Ikert minden sokkal egyszerűbbnek és megoldhatóbbnak tűnt.

-          Min gondolkozol? – érdeklődött Iker.

-          Semmin…csak… örülök, hogy itt vagytok nekem – a kapus egy mosoly kíséretében megfogta a kezem és hüvelykújjával simogatni kezdte.

-          Minden rendbe jön, majd Sergio is megbékél.

-          Nem érdekel már Sergio – vontam vállat, majd felálltam és a konyhába mentem, hogy összeüssek valami vacsorafélét. Iker pedig elment tusolni. Este fél tizenegy körül kerültünk végre ágyba én hullafáradt voltam és ahogy láttam Iker is.

-          Jóéjt! – morogtam már inkább a párnának, mint Ikernek, miután elvackoltam magam.

-          Jóéjt nekedis! – mondta Iker, majd (gondolom) végig akart simítani a hátamon, de ebből csak annyi lett, hogy fülöncsapott.

-          Áú… Casillas maradj a térfeleden és kerüljük a testi kontaktust az éjszaka folyamán! – könyököltem fel, de ő csak egy morgással válaszolt.

Alig egy óra csendes alvás után valami faszparaszt ráfeküdt a csengőre és úgy tűnt, hogy az istennek nem akar elhúzni.

-          Vársz valakit? – nyögte Iker.

-          Mmm… - keltem fel az ágyból.

-          Hagyd, majd én kinyitom, ki tudja ki az… - kellt fel ő is, magára kapta a melegítőnadrágját és kisétált a nappaliba. Hallottam ahogyan az ajtóval matat, majd abbamarad a csöngetés.

-          Ser… - hallottam Iker hangját, mire gyorsan papucskeresésbe fogtam.

-          Te lefeküdtél Hollyval!!! – hallottam Sergio hangját , majd egy csattanást és egy puffanást. Nem törődve a papuccsal, úgy pattantam fel, mint aki rugóra jár és a nappaliba szaladtam. Iker a földön feküdt, Sergio pedig ökölbeszorított kézzel állt fölötte. Rám nézett.

-          Megcsaltál! Vele! – bökött a kapusra, aki kezdte visszanyerni az eszméletét – És még én éreztem szarul magam!

-          Húzz el innen Sergio, nem kell itt balhézni! – álltam meg karba tett kézzel.

-          De… - mondani akart valamit, de Iker felpattant és megütötte, de úgy, hogy az ajtóig hátrált.

-          Ezt már rég meg kellett volna tennem – törölte meg a száját a kézfejével. Vérzett.

-          Jójó, ne itt verjétek szét egymást légyszi, sőt Sergio… - próbáltam szétválasztani őket, kevés sikerrel, mindig újra egymásnak estek és ütötték egymást ahol csak érték, miközben változatos sértéseket vágtak egymás fejéhez. Nagyon elegem volt már az éjszakai magánszámukból, így egy hirtelen mozdulattal közéjük léptem, sajnos nem jól tettem, mivel Ramos, Ikernek szánt jobb egyenese így egyenesen engem talált el. Én pedig a földre estem.