8. fejezet

Sziasztoook!

Megérkeztem a nyolcadikkal! Ismételtem szeretném megköszönni nektek, hogy olvassátok a történetet és azt is, hogy írtok! Elképesztően jól esik! :)) Ebben a fejezetben olvashatjátok a megszavazott Ramos szemszöget is, remélem nem okoz majd csalódást! Lesz még ilyen máskor is, ha elnyeri a tetszéseteket! Mást most nem is írnék, csak annyit, hogy Forza la Furia Roja és hogy jó olvasást! Puszillak titeket!

Sergio

Basszus, ezt egyáltalán nem így akartam.

-          Mi a francot csináltál? Nyisd már ki a szemed mielőtt bárkit leütsz, baszod!– vont kérdőre Casillas, majd azonnal Hollyhoz térdelt, aki mozdulatlanul feküdt a földön és a szája széléről csordogált a vér.

-          Hidd el, neked szántam… - néztem farkasszemet a kapussal.

-          Majd később még lerendezzük. – válaszolta kihívóan, majd ismét a földön fekvő Hollyra nézett és keltegetni kezdte.

-          Holly, Holly… válaszolj! Jól vagy? Ha valami baja lesz, szétszedlek. – fenyegetett, miközben Holly arcát ütögette.

-          Inkább én téged cicafiú, na húzz innen – löktem arrébb a kezét, majd odaléptem és felemeltem a földről, hogy a kanapéra fektessem. Próbáltam visszaemlékezni, hogy mekkorát is üthettem, de csak a dühre emlékeztem, ami azonnal elszállt belőlem, ahogy Holly a földre esett. Kezdtem aggódni, hiszen már percek teltek el és még mindig nem reagált semmire. Tanácstalanul néztem Casillasra.

-          Lehet be kéne vinni a kórházba, már vagy öt perce nem reagál. – javasoltam, mire bólintott és felállt.

-          Csak szeretnéd – löktem arrébb mivel láttam, hogy arra készül, hogy felemelje.

Ekkor viszont egy halk nyögést hallottunk, majd mindketten a hang irányába fordultunk. Holly lassan kinyitotta a szemét. Pislogott párat, hogy hozzászokjon a fényhez, majd végül teljesen felkelt. A kézfejét a szájához emelte és felszisszent, majd látva, hogy az véres elkáromkodta magát írül. Ez nagyon-nagyon rossz jel volt. Emlékszem rá, mikor még együtt voltunk, ha nagyon feldühítettem, akkor mindig ír káromkodásokat vágott a fejemhez. Sosem mertem belegondolni, hogy vajon mit is jelentenek, de nagyon félelmetesen hangzott. Pár másodperc múlva arra eszméltem, hogy Holly imbolyogva feláll, majd egy hatalmas pofont kever le nekem. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi erő van egy ilyen kis nőben, de jobban fájt, mint Iker akármelyik ütése, bár ennek az is lehet az oka, hogy már nem tüzel az adrenalin. Láttam Casillas kárörvendő fejét, ahogy rámnéz, de Holly ekkor hozzá is odafordult és neki is kiosztott egy nagy maflást. Most rajtam volt a vigyorgás sora.

-          Hééé… én miért? – tiltakozott a kapus.

-          Mert otthagytál tegnap az étteremben Ramosszal! –jelentette ki egyszerűen. - Mindketten leültök ide! Most! – Mutatott a kanapéra.

 Életveszélyesen nézett ki, ahogy ez a pici nő vérző szájjal kiabál velünk az éjszaka közepén. Nem tehettünk mást, minthogy mindketten leültünk, mire ő a konyhába ment. Meg akartam állítani, hiszen ki tudja, lehet agyrázkódása van vagy rosszúl lesz, de túl határozott volt és nagyon is éreztem, hogy nekem ma itt nem osztanak lapot. A hűtőben kutakodott, majd a fagyasztóból elővett pár jégkockát és becsavarta őket egy konyharuhába, majd a csaphoz ment és kiöblítette a száját. A konyhapultra támaszkodva hallottam, ahogy nagy levegőket vesz, majd visszafordul, mire énis gyorsan elfordultam. Iker még mindig az arcát fogta. Csúnyán elintéztük egymást. Casillasnak és nekem is vérzett a szemöldököm és a mellkasom is fájt. Érződött a pár kiló különbség, amivel nehezebb nálam. Hogy a francba megyünk így holnap a fotózásra?  Holly visszajött, mindkettőnknek nyújtott egy-egy ruhába csavart jeget, majd összekulcsolt karokkal megállt előttünk és engem nézett. Nem mertem felnézni, tudom, hogy hülye voltam és valójában semmilyen logikus magyarázat nincs rá, hogy miért törtem rá az éjszaka közepén, de muszáj volt eljönnöm. Valami rendkívüli módon felidegesített hallanom, hogy Ő és Iker, valamikor. Reménykedtem benne, hogy nem igaz, de mégcsak meg sem próbálták tagadni a dolgot.

-          Ne nézz így rám, Holly! – sütöttem le a szemem, nem bírtam tovább a pillántását.

-          Miért jöttél ide? – kérdezte egyszerűen.

Nem kiabált és nem is volt szemrehányó, mégis jobban fájt, mintha bármit csinált volna. Egyszerre hírtelen azt kívántam, hogy kiabáljon, vágjon mindent a fejemhez, üssön meg, csak ne nézzen rám ilyen üres tekintettel. Az igazat megvallva, már nem voltam dühös, sőt… elég fura, de nem voltam RÁ dühös. Főként magamat okoltam a dolog miatt, viszont Casillas megérdemelte amit kapott. Főleg azért mert képes volt egy kukkot sem szólni az egészről. Pedig állítólag az egyik legjobb barátom… na köszönöm szépen! Na és kitől kell megtudnom? A körszájú barátnőjétől. Nem tudom miféle őszinteségi rohama lehetett, hogy ezt megosztotta a plasztikkal, az meg persze, egyből továbbadta, ahogy megtudta, hogy Holly visszajött. Gondolta akkor majd lesz itt balhé meg minden és hát nem tévedett akkorát. Jajj, annyira egy kiszámítható barom vagyok!

-          Ne haragudj! – nyögtem ki ezt a két szót, mire mindketten meglepődtek. Nem ezt várták és igazából én sem. Holly Ikerre nézett, aki csak bólintott és felállt.

-          Bemegyek lefeküdni. Remélem holnapra kialszod az agybajod Ramos! – fordult hozzám, mire egy gyilkos pillantást küldtem felé. Ahogy Casillas behúzta maga mögött az ajtót, Holly egy hatalmasat sóhajtott és a tenyerébe temette az arcát.

-          Ki mondta el neked? – kérdezte.

-          Sara – mondtam, mire összehúzta a szemöldökét. – Iker…  - hát igazából foggalmam sincs kije.

-          Áh, a plasztik! – elmosolyodtam, imádtam, hogy mindenről megvan a véleménye. – Sergio – beleborzongtam, ahogy kimondta a nevem. Olyan rég hallottam már a szájából. Mindig csak Ramos voltam, mióta visszajött és ez a „Sergio” most olyan jól esett.  Baszod Ramos, te tiszta hülye vagy! Idejöttél dühösen, most meg ellágyulsz attól, hogyha kimondja a neved. Szedd össze magad!

-          Sergio – mondta még egyszer, de most erőt vettem magamon – én tudom, hogy fura neked , hogy itt vagyok Madridban és hidd el nekem is az. De a mi sorsunk már nem ugyanaz, mindkettőnknek megvan a saját élete – mondta, miközben nagy őzike szemeivel az arcomat fürkészte, de azon nem láthatott semmit. Teljesen elfojtottam magamban az érzéseket. – nem ronthatsz rám az éjszaka közepén, mert megtudtál valamit, ami majd három éve történt.

-          De akkor még együtt voltunk – mondtam szemrehányóan.

-          Inkább voltál már akkor Larával, mint velem. – mondta, mire én tiltakozni akartam, de nem hagyta. – De ez nem lényeg már. Elmúlt. – mondani akartam valamit, de nem tudtam. Neki volt igaza.  – És nem szeretném, ha emiatt Ikerrel rosszba lennétek. Régen volt, részegek voltunk meg ki tudja még mik…

-          Hát azért nem lesz rögtön a puszipajtásom! – jegyeztem, meg, majd felálltam.

Holly az ajtóig kísért. Megfordultam, majd megálltam. Nem akartam elmenni, viszont az előbb világosan az értésemre adta, hogy sem a házában sem az életében nem igazán lát szívesen, tehát nem volt más választásom. Viszont ahogy ott állt az ajtóban és engem nézett karba tett kezekkel, nem igazán tűnt úgy, mint aki épp most akar kidobni. Valamilyen ütődött gondolattól vezérelve közelebb hajoltam hozzá, majd egy apró csókot adtam a szájára. Nem húzódott el, nem is viszonozta, de nem tiltakozott, csak tovább nézte az arcom, majd hirtelen megfordult és becsukta az ajtót.

Holly

A hosszú éjszaka után pocsékul ébredtem. Hét óra volt. Kipattantak a szemeim, de borzasztó fáradt voltam. Iker mellettem békésen hortyogott, akár mennyire megesett a szívem a nyálas kiskutyaábrázatán, muszáj volt felkeltenem, mivel tegnap a lelkemre kötötte, hogy ébresszem fel, mivel kilenctől fotózásuk lesz. Még szerencse, hogy azért hajnalban nem verték laposra egymást.

-          Iker – ráztam meg a karját, mire halkan nyöszörgött és az oldalára fordult. -Iker! – próbáltam hangosabban, de csak a fejére húzta a takarót. Kintről kaparászás hallatszódott, ígyhát felkeltem az ágyból és kinyitottam az ajtót. Doce, mint akit puskából lőttek ki, sprintelt be a szobába és egyenesen Iker hasára ugrott.

-          Doce – nyögött fel Casillas – rossz kutya vagy Doce, menj innen – próbálta csukott szemmel  lesodorni az ágyról a kiskutyát, aki viszont minduntalan visszamászott és az arcánál szimatolt. Páholyból figyeltem az eseményeket, ami kicsit jobbkedvre derített, majd a  konyhába mentem és beindítottam a kávéfőzőt, hogy míg zuhanyzok, addigra készen legyen a reggeli ébresztő. . Az öltözködéssel nem sokat törődtem, nem volt hangulatom kiöltözni, így egy bő fehér felső és egy pöttyös szoknya mellett döntöttem. A gardróbból kijőve egy kómás Ikerrel találtam szembe magam.

-          Csinos vagy! – mosolygott rám, majd eloldalazott mellettem és a fürdőszobába ment.

Csodák csodája sikerült időben elindulnunk! Iker addig győzködött, míg Docét kinnt hagytuk a kertben, remélem a kis hülye nem fog beleesni a medencébe! Útközben Iker azon duzzogott, hogy nem tartok otthon Cola Caot és a lelkemre kötötte, hogy hazafele majd vásárolunk egyet! Az út csöndesen telt, de Valdebebasnál kénytelenek voltunk lassítani, mivel egy csapatnyi rajongó állta utunkat és addig nem voltak hajlandóak arrébb menni, míg a Casillas nem osztott ki pár autogrammot és nem pózolt pár fényképhez.

-          Úgy néznek rád, mint egy szentre! – mondtam neki, mikor elindultunk.

-          Mert az is vagyok! – vigyorgott magabiztosan, mire lekentem neki egy taslit.

-          Hééé…

-          Egy bolond szent!

-          Egy éhes szent! – kontrázott. Iker megállt  a játékosoknak fenntartott parkolóban és mindketten kiszálltunk. Egyikőnk sem hozta fel a tegnapi témát. Szerencsére. Nem is akartam foglalkozni vele, viszont, ha összefutok azzal a Karbonéróval, akkor nem fogja zsebre tenni amit kap, az biztos!

-          Ez meg mi a f…? – hátráltam egy lépést, mivel hirtelen egy vaku villant az arcomba, majd valahonnan három-négy fazon ugrott elő fényképezőkkel, miközben folyamatosan kérdésekkel bombáztak minket.

-          Igaz, hogy együtt vannak?  Hogy fogadta a hírt a férje? Mi történt az arcával? Mit keresett tegnap Ramos magánál?– záporoztak ránk a kérdések. Iker rendkívül dühösnek látszott én pedig inkább zavart voltam. Szerencsére a kapus már rutinos volt ezekben a dolgokban, így a vállamat átkarolva haladtunk a bejárat felé, ahonnan már két marcona biztonsági őr közeledett felénk.

-          Ó te jó ég! – fújtam ki magam, mikor végre beértünk.-  Na ez mi volt?

-          Nem tudom, de ha kiderítem, ki áll e mögött, akkor az biztosan megbánja! Jól vagy Holly? – nézett fel rám én a mellkasomon pihenő kézzel szuszogtam épp.

-          Fúúú, jah basszus! Csak kicsit letaglózott a dolog. Azt hittem ezen már túl vagyunk. – nem elég, hogy épp próbáltam magamhoz térni, de ekkor még nekem is jöttek. A csávó nem nagyon törődött velem, hanem egyenesen Ikerhez ment. Lepacsiztak, majd a pasi ideges hangon kezdte mondani a magáét. Bunkó.

-          Figyelj, ne haragudj, nem tudom, hogy lógtak be. De ….áááh, kész káosz ez a nap! A modell sincs még itt a fotózásra. Sose leszünk így kész!

-          Nyugi  Esteban! – veregette meg a férfi vállát, aki még idegesen a hajába túrt, majd megfordult.

Teljesen lefagytam, egy csodálatos kék szempár nézett vissza rám. 

 

-          Húúú… - mondtuk egyszerre, mire én elpirultam, ő pedig zavarában a tarkóját vakargatta.

-          Ismeritek egymást? – kérdezte Iker mosolyogva, mire mindketten ráztuk a fejünket.

-          Esteban, ő itt Holly Spencer a klub jogi képviselője.

-          Üdv, Esteban Hernandez sajtó és médiafelelős – nyújtotta a kezét mosolyogva, amit én el is fogadtam. – Hogyhogy még nem találkoztunk?  Egy ilyen gyönyörű nőre biztosan emlékeznék. – mondta, miközben még mindig a kezemet fogta.

-          Mondhatni új vagyok itt – magyaráztam, miközben zavartan kihúztam a kezem az övéből.

-          Nos, úgy látom mégsem maradunk modell nélkül – nézett Ikerre – persze csak ha a kisasszony is beleegyezik.

-          Én…ööö…hát persze! – mosolyogtam a kezeimet tördelve – Bármibe!